Sztrájkbizottság alakult a Hankooknál

Sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, mivel a szerdai - második - bértárgyaláson sem jutottak egyelőre egyezségre az érdekvédők a munkaadóval; március 9-én újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, s ha akkor sem sikerül megállapodniuk, "akár másnap leállhat a munka" - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete.


Megalázó, indoklás nélküli kirúgások

A kormány által megszűnésre ítélt Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYKA) betegjogi szakreferensét és négy kollégáját azonnali hatállyal, indoklás nélkül, megalázó körülmények között rúgták ki - tudta meg a Klubrádió.


Budaházy előzetesben marad

Elutasította a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György szabadlábra helyezését kérő védői indítványt a Fővárosi Bíróság szerdán.



Martonyi: "felesleges kedvetlenséget, borúlátást sugározni"

A soros magyar EU-elnökség akkor lesz sikeresnek tekinthető, ha Európa "valamivel erősebb" lesz az elnökségi félév végére, és az első két hónap tapasztalatai alapján erre reális esély van - mondta Martonyi János külügyminiszter a hivatalos elnökségi honlapnak, az eu2011.hu-nak adott, szerdán közölt interjúban.



Érkezett érvényes pályázat az egykori Egervin kivásárlására

Lezárult március 1-én az egri Integrált Borgazdaság Zrt. vagyonára a felszámoló Ratis Kft. által kiírt pályázat, amelynek bontásakor kiderült, hogy van érvényes pályázó az egykori Egervin Zrt. kivásárlására. Nyertest azonban csak a legnagyobb hitelezővel történő egyeztetés után hirdethetnek.



A szántóföldön hevert egy holttest

Holttestet találtak egy szántóföldön Balatonfőkajár határában - mondta szerdán Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.




Megújuló elektronikus szolgáltatások: e-lajtrom, e-kutatás

Végéhez közeledik az a többéves fejlesztés, amellyel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - az ÚMFT Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében - megújuló elektronikus szolgáltatásokat bocsát ügyfelei rendelkezésére - közölte a hivatal szerdán.


Tárki: a legtöbb cégnek nincs esélyegyenlőségi terve

Tavaly a versenyszférában tevékenykedő magyarországi cégek négyötöde nem rendelkezett esélyegyenlőségi tervvel, vagy esélyegyenlőséggel foglalkozó írásos dokumentummal, holott ez - bár ez a többségük számára nem kötelező - védelmet biztosíthat a hátrányos helyzetű munkavállalók számára - közölte a Tárki Zrt. "Munkahelyi foglalkoztatási viszonyok 2010" című kutatására hivatkozva.


"A színház lelkét likvidáljuk" - egyre többen mennek neki Tarlósnak

Nyílt levélben tiltakozott a József Attila Színház társulatának felszámolása ellen Tarlós István főpolgármesternél a Magyar Teátrumi Társaság, és a teátrum ügyében nyilatkozatot adott ki a Fővárosi Színigazgatók Egyesülete is, amely szerint fel kell tárni a színházban történt gazdasági szabálytalanságokat, az okozókat pedig felelősségre kell vonni.


Otthonszülés: április elsejétől él az új szabály

Rendeletet alkotott a kormány az otthonszülés szabályairól - tudatta a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülésen után. Nagy Anna szerint a jogszabály mindaddig megengedi a szülés helyszínével kapcsolatos választást a várandós kismamáknak, amíg az nem veszélyezteti a gyermek életét.


Bombariadó után: Budaházy mindent tagadott

Budaházy György tagadta bűnösségét a szerda reggeli bombariadó után a délutáni órákban vádiratismertetéssel, majd a vádlottak meghallgatásával folytatódó büntetőperben a Fővárosi Bíróságon.




Kilencmilliós bírság az RTL Klubnak és a TV2-nek

Összesen mintegy kilencmillió forint pénzbírságot szabott ki a két országos kereskedelmi televízióra szerdai ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte Kiricsi Karola, a médiatanács szóvivője.