Kezdődik a soproni Tűztorony felújítása
Még februárban megkezdődik a soproni Tűztorony felújítása - közölte az önkormányzat hétfőn.
Még februárban megkezdődik a soproni Tűztorony felújítása - közölte az önkormányzat hétfőn.
MTI
Meghalt egy 12-es villamosra felszállni készülő utas hétfő reggel a főváros XV. kerületében, a Sződliget utcai megállónál.
MTI
Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 450 volt, ez lényegében megegyezett a 2009. évivel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
MTI
Nem tudják kifizetni a vezetékes víz díját, ezért egyre többen isszák az arzénos kútvizet az Ormánság településein - adta hírül az Új Dunántúl Napló hétfőn.
MTI
A mai kormánypártok legkomolyabb kihívója szeretne lenni az LMP 2014-ben - közölte Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes az MR1-Kossuth Rádió szerint. A párt kétéves születésnapján az is elhangzott, hogy a következő két évet az építkezésre szánják.
MTI
Tarlós István főpolgármester hétfőn az ATV Jam című műsorában azt mondta: úgy néz ki, hogy a BKV márciusban megkapja az államtól az első "jóságinjekcióját".
MTI
A Népszabadság hétfői számában azt írja: hamarosan hozzálátnak a szakemberek az árakat drágító és zsebből üzletelő zöldségesmaffia felszámolásához.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az elmúlt pénteken, szombaton és vasárnap a rendőrség összesen 290 közúti közlekedési baleset során intézkedett; két balesetben két ember vesztette életét - közölte az ORFK szóvivői irodája hétfőn.
MTI
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott: Magyarország nem tartozik a terrorizmus által legfenyegetettebb országok közé, mégis az utóbbi években nőtt valamelyest a fenyegetettség.
hvg.hu
A Napi Gazdaság hétfői számában azt írja: a szakiskolai ösztöndíj javított leginkább a tanulószerződési juttatás mellett a szakmunkástanulók beiratkozási arányain, egy éve 16 ezer tanulóval indult a program, ősszel már 22 ezren voltak.
MTI
A Jobbik ismét előhúzta a „cigánykártyát", a témát, amit a Fidesz biztosan nem nyúl majd le tőle. A magyar társadalomban ráadásul olyan nagy a cigányellenesség, hogy a radikális párt népszerűsége akár még nőhet is azáltal, hogy újra feltették a régi lemezt.
hvg.hu
A Népszabadság információi szerint kukacserére próbálja rávenni több száz ügyfelét az AVE Zöldfok Zrt., amely 83 balatoni település hulladékelszállításáért felelős, a cég szerint a szemetesek jó része nem szabványos.
MTI
Kilencven éves korában elhunyt Kopányi György író, forgatókönyvíró, a Magyar Rádió Jászai-díjas dramaturgja - közölte a hírt a Magyar Írószövetség hétfőre virradóra az MTI-vel.
MTI
Egyeztet szakértőkkel az április 15-én lejáró kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
MTI
Mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csupán keleten, északkeleten vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet.
met.hu
A gyanú szerint gyilkosság áldozata lett egy idős férfi Dombóváron, akinek holttestét otthonában találták meg - közölte a rendőrség vasárnap.
MTI
Jogszabállyal oldaná meg a szabálysértések sértettjeinek kárenyhítését az állampolgári jogok biztosa, aki ennek megalkotására kérte fel a közigazgatási és igazságügyi minisztert – közölte az ombudsman hivatala vasárnap.
MTI
A magyar kiadatási kérelmet megtagadták, az olaszokét jóváhagyták a német hatóságok – tudta meg a Vasárnapi Blikk a bajor államügyészség szóvivőjétől, Alfons Obermeiertől.
hvg.hu
A hatos lottón a héten nem volt telitalálatos szelvény.
MTI
Több ezer liter hamis, népszerű mosószerre hasonlító, ám nem a márkatulajdonostól származó termékre bukkantak a pénzügyi nyomozók egy pécsi raktárban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasárnap.
MTI