Semjén: nem lesz népszavazás az alkotmányról, de megszorítások sem

Semjén Zsolt szerint úgy tűnik, a szocialisták nem képesek épkézláb alkotmánykoncepciót letenni az asztalra. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a HírTV Péntek8 című műsorában arról is beszélt a formálódó, gazdasági növekedést ösztönző csomaggal kapcsolatban, hogy megszorítások biztosan nem várhatók.


Szíjjártó: megmarad a nyugdíjasok utazási kedvezménye

A nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása biztosan nem lesz a strukturális reformok között - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a kormány pénteki ülése után az MTI-vel. A reformok ügyében akár már szerdán végleges döntés születhet.


Elég lesz a kétharmad is az alkotmány-módosításhoz

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága támogatta a Jobbik Magyarországért Mozgalom azon javaslatát, hogy az alkotmány módosítását ne kelljen két, egymást követő ciklus parlamentjének megszavaznia. A bizottság támogatta azt a javaslatot is, hogy a képviselők kétharmadának szavazata is elég legyen az alaptörvény módosításához. Egy most elfogadott döntés értelmében az Országgyűlés akár egy időben is tárgyalhatná mind az öt párt alkotmánytervezetét.


Török Gábor: Gyurcsányt Orbán és az MSZP tartja életben

Gyurcsány Ferenc kétségtelenül létező politikusi képességeit ma már csak Orbán Viktor és az MSZP tartja életben - írja internetes blogjában Török Gábor. A politikai elemző abban is kételkedik, hogy még idén eldőlhet a Gyurcsány-Mesterházy csata a szocialista párton belül.


Módosítanák a költségvetési és az államháztartási törvényt

Már hétfőn a parlament elé kerülhet a költségvetési és az államháztartási törvény módosítása a 250 milliárd forintos stabilitási alappal összefüggésben - az erről szóló előterjesztést a kormány pénteki ülésén tárgyalta, amelyen javarészt a reformprogramokról volt szó. Döntött a kabinet arról is, hogy a négy ponton változó médiatörvény módosítását a jövő héten az Országgyűlés elé terjeszti.


Tiszabői csalás: kilencen előzetesben

Kilenc embert helyeztek előzetes letartóztatásba az őrizetbe vételük után pénteken a szociálpolitikai támogatással épült tiszabői lakásokkal kapcsolatos csalás ügyében - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.


Kétszáz fradista tüntetett az Üllői úton

Mintegy kétszáz fradista demonstrált péntek este hat órakor a csapat Üllői úti stadionja előtt. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója elmondta: a rendőrök az épület főbejáratát körbekordonozták, de a környéken látványos rendőri erő nem volt.






Juhász Ferenc visszautasítja a korrupciós vádakat

Határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter - közölte az MSZP sajtóosztálya azzal kapcsolatban, hogy a HírTV pénteken azt közölte: a HM-es vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja terhelő vallomást tett a szocialista politikusra.