Videó: Legyen-e szavazati joguk a háziállatoknak?

Az alkotmányozó hangulat videós stábunkat is megihlette, ezért kitelepültünk az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara elé az Egyetem téren, hogy megkérdezzük az órára sietőket, vajon ők mit gondolnak minderről.


Saját házában hűlt ki egy idős pár

Az elsődleges orvosi vélemény szerint kihűlés okozhatta egy 82 éves férfi és 56 éves élettársa halálát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penészleken.



Pest megyében gyengül az influenzajárvány

A korábbi időszakhoz képest mérsékelten, 7,8 százalékkal nőtt a múlt héten az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma a főváros térségében, ennek ellenére tizenhárman kerültek kórházba - közölte Homor Zsuzsanna Pest megyei tiszti főorvos szerdán. Győr-Moson-Sopron megyében viszont egy ötvenévesnél fiatalabb áldozatot szedett a járvány.







Halálos baleset a 37-es úton

Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek, amikor összeütközött két személyautó szerda délelőtt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 37-es számú főúton, a taktaharkányi elágazásnál - közölte a rendőrség.


Magyar fogoly Bolíviában: tavasszal indulhat a per

Három héten belül, legkésőbb március elején megkezdődhet Bolíviában a terrorizmussal vádolt Tóásó Előd pere – mondta a hvg.hu-nak a közel két éve börtönben ülő magyar férfi ügyvédje, aki szerint ezt követően a bíróság három-négy hónap alatt döntést hozhat. A fogoly nővére viszont úgy tudja, leghamarabb csak áprilisban indulhatna el a per.






Van esélyük az elbocsátott kormánytisztviselőknek

Alkotmányjogi panasszal érhetik el igazukat azok a kormánytisztviselők, akiket az alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály alapján bocsátottak el. A Magyar Helsinki Bizottság minta-alkotmányjogi panaszt készít, amellyel az érintettek jogérvényesítését támogatja.



Blikk: elgázolták Bálint gazdát

A Blikk értesülése szerint kedden este elgázolta egy autó az egykor az Ablak című televíziós magazinból Bálint gazdaként ismertté vált Bálint Györgyöt, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselőjét, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.