Orbánt és Navracsicsot hiányolja a parlamentből az MSZP

Bárándy Gergely (MSZP) üdvözli, hogy Salamon László, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság kereszténydemokrata elnöke az új alaptörvény elveiről szóló határozati javaslat expozéjában "elismerte, amit a szocialisták régóta hangsúlyoznak, hogy nincs alkotmányozási kényszer".


Helyszíni riport Kulcsról, ahol földcsuszamlás és belvíz egyszerre okoz gondot

Január közepén megcsúszott a Duna-partra néző domboldal a Dunaújvároshoz közeli Kulcs községben. Házak tucatjai repedtek ketté, váltak lakhatatlanná az üdülőterületen. Az önkormányzat 2009-ben már pályázott a kritikus helyzetben lévő domboldal csatornázására, ám beadványukat akkor is és az elmúlt napokban is visszadobták.



2006 ősz: közkegyelmet adna az LMP a tüntetőknek

Az LMP azt javasolja, hogy részesüljenek közkegyelemben azok a tüntetők, akiket a 2006. szeptember 18. és október 24. közötti időszakban gyülekezés feloszlatásával összefüggésben elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, rongálással vagy garázdasággal vádoltak meg. A párt szerint a Fidesz semmisségi törvényjavaslata ellenkezik a hatalmi ágak elválasztásának alapelvével, mert a törvényhozás kötelezné a bíróságot, hogy mondja ki a saját ítéletének a semmisségét.



Látogatási tilalom Palánkon

Látogatási tilalmat vezettek be a szekszárdi Balassa János Kórház palánki szocioterápiás és rehabilitációs osztályán az influenzajárvány miatt - közölte a kórház kedden.


Cigány elkövetőről írt az újbudai önkormányzat honlapja

A XI. kerületi önkormányzat weblapjának egyik bűnügyi közleményében az ismeretlen elkövető vélt roma származására tettek utalást, holott ezt a törvény tiltja - írja a Roma Sajtóközpont (RSK). A honlap a rendőrségre hivatkozik, de az RSK az eredeti rendőrségi közleményben nem talált cigány származásra tett utalást.




Orbán-beszéd: csak a hangnem változott, nem a tartalom

A harmadik Orbán-beszédből sem kaptunk semmi konkrétumot a jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatosan, ugyanakkor egy újrahangszerelt évértékelőt és szokatlanul parázs vitát láthattak mindazok, akik követték a hétfői parlamenti ülés történéseit - olvasható a Politika 2.0 blogon.


Luxushotelben lesz Gyurcsány évértékelője

Az ötcsillagos Corinthia Grand Hotel Royalban értékeli az ország helyzetét Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök-pártelnök. Gyurcsány tavaly még a zuglói Körcsarnokban szónokolt több ezer ember előtt - írja az Origo.



A Fidesz bázisának csökkenését elemzi a PC

Az idei év első közvélemény-kutatásai nem mutattak trendfordulót a választók pártpreferenciájában. Folytatódott a Fidesz bázisának decemberben tapasztalt csökkenése a felnőtt lakosság körében - olvasható a Political Capital blogon.



Salamon kötelezettségének érzi az alkotmányozást

Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának KDNP-s elnöke a széleskörű foglalkoztatást, az emberi élet fogantatástól számított védelmét és a közpénzügyek elemi szintű szabályozását is belevenné az új alkotmányba.






Kilenc határsértőt kaptak el Röszke térségében

A rendőrség tájékoztatása szerint kilenc határsértőt, három szerb és hat koszovói állampolgárt fogtak el a rendőrök Röszke térségében; valamennyien az éjszakai sötétben léptek magyar területre a zöldhatáron keresztül, de a hőkamera lebuktatta őket.