Bírósági zár alatt Gál Görgy vagyona

A Magyar Nemzet szerint a politikusnak két biztosítótársaságnál összesen hat életbiztosítása van 60 millió forint értékben, míg az adriai-tengeri ingatlanok értéke is legalább 40 millió forintra tehető.




Nincs már szmogriadó Budapesten

A szmogriadó tájékoztatási fokozatát hétfőn rendelte el Tarlós István főpolgármester, csütörtökön pedig megszüntette azt.



HVG: Jelentés a jogállamiság állapotáról

A kétharmados kormánytöbbség fenyegető hatalma megbénítja, öncenzúrára, megalkuvásra készteti a független alkotmányos intézményeket – állapítja meg a HVG és az Eötvös Károly Intézet (EKINT) közös vállalkozásában készült e havi jogállamfigyelő.


Az LMP-vel komolyan kell számolnia a Fidesznek

A Fidesz okosan tenné, ha számolna Schifferrel és pártjával, és az új alkotmány megalkotásába a jövő egyik potenciálisan meghatározó baloldali politikai erejét is bevonná - olvasható a Véleményvezér blogon.



Fotók a Dunába zuhant autóról

Tűzoltók vontatták ki a Dunából azt az autót, amely kora este a folyóba hajtott az Árpád híd közelében. A jármű sofőrjét kórházba szállították. Az autó vezetője ki tudott szállni, és a partra úszott, ahol a tűzoltók és a mentők ellátták, majd kórházba szállították.





Sukoró-ügy: helyesen döntött a földhivatal

Jogosan járt el a Fejér Megyei Földhivatal, amikor elutasította Joav Blumnak a sukorói ingatlanokra vonatkozó tulajdonjog-bejegyzési kérelmét. A Fejér Megyei Bíróság ítéletét Gieszné Boda Orsolya, a bíróság szóvivője ismertette szerdán.








Irányított ítéletek – A Biszku-ügy háttere

A bíróság politikai befolyásolása – bár Biszku Béla ezt egyik nyilatkozatában tagadta – egyértelmű volt 1956 után, sőt gyakran még később is – írja a HVG a volt belügyminiszter elleni vádemelés kapcsán.