Már 24 380 pénztártag jelezte, hogy maradna magánkasszájánál
Már csak bő egy hét van a nyilatkozattételre.
Már csak bő egy hét van a nyilatkozattételre.
MTI
Közel kétórás, napirend előtti, személyeskedő vitával kezdődött meg csütörtök este az esztergomi képviselő-testület ülése, ezt követően a válságköltségvetés fideszes többségű testület által készített változatát fogadták el, Tétényi Éva polgármester javaslatával szemben.
MTI
Azonnali hatállyal felmentették tisztségéből a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét - értesült a Független Hírügynökség. Szűts György maga is megerősítette a hírt, miszerint még szerdán felmentette állásából Bakondi György országos főigazgató. Szűts György a Független Hírügynökségnek elmondta: tervei szerint nyugdíjba vonul, hiszen már 35 évet töltött a pályán.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Devecser polgármestere csütörtökön arra kérte a helyieket, hogy akinek konkrét információja van adományok és segélyszállítmányok eltűnéséről, az tegyen feljelentést a rendőrségen.
MTI
A TASZ csütörtöki közleményében az áll: a Fővárosi Ítélőtábla 2011. január 19-én elutasította a Figyelő újságírójának a keresetét, amely arra irányult, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. irányítása alatt álló MVM cégcsoport által támogatott események, intézmények listáját és a támogatási összegeket hozzák nyilvánosságra. A TASZ a Legfelsőbb Bírósághoz fordul.
hvg.hu
Pintér Sándor belügyminiszter azt kérte német kollégájától csütörtökön Gödöllőn, hogy Németország fogalmazza meg ls tudassa Bulgária és Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatos politikai aggályait.
MTI
A dabasi rendőrkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a TV2 Tények című műsora.
MTI
Esztergom független polgármestere minden lehetséges eszközzel a képviselő-testület feloszlatását szeretné elérni, és a lehető leghamarabb előrehozott választás kiírását szorgalmazná.
MTI
Urbán Györgyöt nevezte ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnökévé 2011. január 17-i hatállyal Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
MTI
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Esztétika, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadbölcsészet tanszékei közös állásfoglalást adtak közre a filozófusokat ért sajtótámadások ügyében.
hvg.hu
A Blaha Lujza tértől az Üllői útig autóbuszok szállítják az utasokat.
hvg.hu
Mindent elkövetek annak érdekében, hogy a világ 15-16 millió magyarja a jövőben ne csak lélekben, hanem közjogilag is együvé tartozzon - jelentette ki Schmitt Pál magyar köztársasági elnök csütörtökön délután Pozsonyban, amikor a Csemadok társadalmi és kulturális szervezet székházában a szlovákiai magyar civil szervezetek képviselőivel találkozott.
MTI
Az uniós belügyminiszterek csütörtöki informális ülésén a résztvevők azt is megvitatták, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni az Európai Unió határait.
MTI
A Le Monde francia lap az Európai Parlamentben történtek után azt írta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök készen áll a harcra Európa érdekében, de anélkül is, mert mindenekelőtt Magyarországot akarja megvédeni.
MTI
Csütörtökön tanúkihallgatásokkal folytatódott a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indított büntetőper a Kecskeméti Városi Bíróságon. A tárgyaláson az Európai Szociális Alap és a hazai költségvetés által kiírt pályázat elszámolásához felhasznált számlák valóságtartalmát vizsgálta a bíróság.
MTI
A Vas Megyei Bíróság és Szombathely önkormányzata megosztva venné át a régi börtön üresen álló épületének kezelői jogát, együtt próbálnak meg lobbizni az állami vagyon kezelőjénél, illetve a kormányzatnál - közölte Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere és Laky Ferenc, a megyei bíróság elnöke csütörtökön, miután végigjárták és megszemlélték az épületet.
MTI
Két év alatt (2008. és 2010. áprilisa között) összesen harmincmillió forint értékben kötött szerződést az FKF (Fővárosi Közterület Fenntartó) Zrt. Frei Tamás riporterrel, akinek ezért "véleményvezér szerepet kellett vinnie, személyes meggyőző erejét kellett latba vetnie, tanulmányokat kellett írnia" - számolt be az index.hu csütörtökön.
MTI
Azokat az aggodalmakat ismerteti a médiatörvénnyel kapcsolatban a magyar hatóságoknak küldendő újabb európai bizottsági levél, amelyeket Neelie Kroes, a digitális kérdések és a média ügyeiben illetékes biztos hétfő este Strasbourgban, az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának rendkívüli ülésén fogalmazott meg - tudta meg az MTI.
MTI
A Nógrád megyei önkormányzat fideszes elnöke szerint Bayer Zsolt író, publicista rászolgált a megye Madách-díjára. Becsó Zsolt csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy ő személy szerint is támogatta a közgyűlés többségi döntését.
MTI
Egy Hepatitis C vírussal fertőzött férfi köpött le egy rendőrt Budapesten egy villamoson; a rendőr nem fertőződött meg.
MTI