Budapestre látogat az Európai Bizottság

Jövő héten Budapestre látogat az Európai Bizottság, hogy hivatalosan egyeztessen a most kezdődött félév teendőiről a szombaton hivatalba lépett soros elnök, Magyarország kormányával.


A szakszervezetek érdemi párbeszédet várnak a kormánytól

Valódi érdekegyeztetést, szociális párbeszédet várnak 2011-ben a szakszervezeti konföderációk vezetői, akik a kormánynak a munkavállalókat érintő eddigi intézkedésit elhibázottnak tartják és arra figyelmeztettek, hogy a bérből és fizetésből élők jövőre szembesülnek igazán helyzetük romlásával.



Viszonylag nyugodtan telt a szilveszter

Viszonylag nyugodtan telt a szilveszter, a kemény hideg ellenére tízezrek búcsúztatták a 2010-es évet a városok terein rendezett szabadtéri koncerteken, mulatságokon. A mentők kétszer annyi esetet láttak el, mint egy átlagos napon, de nem a petárda okozta sérülések, hanem sokkal inkább a túlzásba vitt alkoholfogyasztás miatt. A tűzoltóknak kevesebb petárda, illetve más pirotechnikai eszköz által okozott tűzesetük volt.




Halálos gázolás a 76-os főúton

Halálra gázolt egy középkorú férfit a távolsági autóbusz Zalacsány és Nagykapornak között, a 76-os főúton - közölte a rendőrség szombaton.



Cserbenhagyásos gázolás Erzsébetvárosban

A gyalogátkelőhelyen elgázolt egy nőt, majd megállás nélkül továbbhajtott egy autós szombat hajnalban Budapesten, a VII. kerületben - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A 32 éves nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.


Több száz petárdát foglaltak le szilveszterkor Budapesten és Miskolcon

Több száz petárdát foglaltak le a rendőrök szilveszter napján a fővárosban. Számos esetben civil ruhás rendőröknek kínálták a tiltott pirotechnikai eszközöket - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton. Miskolcon nyolcszáz petárdát találtak egy árusnál.



Kétszer több riasztásuk volt a mentőknek

Szilveszterkor a fővárosban, illetve a nagyvárosokban a mentők közel kétszer több riasztást kaptak a szokásosnál; a legtöbb esetben ittas fiatalokhoz kellett kivonulniuk - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szombaton.



Hírügynökségi kommentárok a magyar uniós elnökségről

Budapesti keltezésű, elemző tudósításokban számolt be az AFP francia és dpa német hírügynökség arról, hogy szombattól fél éven keresztül Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon.



Tűz egy nyíregyházi lakóházban

Senki nem sérült meg akkor, amikor tűz ütött ki egy nyíregyházi lakóházban szombaton kora reggel – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője.


Schmitt: az új év első napján ne fogadjunk meg semmit

Az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokkal, ne fogadjunk meg semmit, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel - hangsúlyozta szombaton Schmitt Pál köztársasági elnök, aki televíziós újévi köszöntőjét a Sándor-palotát bejárva mondta el. Hozzátette: ami hiányosságunk volt az óévben, azt pótoljuk be, ami büszkeségünk volt, annak szellemében folytassuk cselekedeteinket.