Késnek a vonatok a Budapest-Szolnok vonalon
Leszakadt felsővezeték miatt 20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon – közölte a Mávinform szombaton.
Leszakadt felsővezeték miatt 20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon – közölte a Mávinform szombaton.
MTI
Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők.
MTI
Öten sérültek meg könnyebben szombaton a kora reggeli órákban Érden, amikor feltehetőleg ittas vezetés miatt két személyautó összeütközött - közölte a rendőrség.
MTI
Hazánk január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Ennek során az elsődleges feladat az összeurópai érdekek előmozdítása lesz.
MTI
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a tűzesetben személyi sérülés nem történt.
MTI
Szilveszter éjszakáján több mint 85 esethez riasztották a mentőket Veszprém megyében, akiknek többségében erősen ittas fiatalkorúakat kellett ellátniuk – közölte a megyei mentőszolgálat mentésvezetője.
MTI
Az elmúlt huszonnégy órában összesen kilencven közúti balesetnél intézkedett a rendőrség, amelyből egy eset halálos kimenetelű volt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
MTI
Az év első babája, Dóra éjfél után egy perccel született a fővárosi Kútvölgyi Maternity Klinikán. Egy perccel utána jött a világra Brendon János Szentesen. Budapesten negyed egykor született az első gyermek 2011-ben.
MTI
Autó ütközött össze a villamossal a körúton az Oktogon és a Nyugati pályaudvar között, szilveszter este nyolc óra előtt kicsivel.
hvg.hu
Elsodort péntek este egy 10 éves kisfiút az Attila úton egy autó - mondta Sagyibó Melinda, a BRFK ügyeletese.
MTI
A szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese szerint Malina Hedvig, a négy éve Nyitrán megvert magyar diáklány esetének nem olyan a visszhangja a szlovákiai társadalomban, mint amilyennek lennie kellene.
MTI
A vörösiszap-katasztrófában tanúsított példaértékű helytállásért mondott köszönetet a heti váltásban szolgálatot teljesítő katasztrófavédőknek Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos Devecserben pénteken.
MTI
Nyílt levélben tudakolja Molnár Csaba (MSZP) Szalai Annamáriától, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökétől, hogy ki és mennyiért készítette annak a dalszövegnek a magyar fordítását, amely miatt a hatóság vizsgálatot indított a Tilos Rádió ellen.
MTI
A Political Capital blog szerzője a legfrissebb bejegyzésében a 2010-es évet értékeli.
hvg.hu
Mintegy 15 ezer kilométert tett meg Simon Dávid, aki 2010 elején azzal vágott neki a világnak, hogy körbegyalogolja a földgolyót. Már Nepál fővárosáig, Katmanduig jutott.
MTI
Háromszáz, engedély nélküli pirotechnikai eszközt foglaltak le pénteken a vámosok a Kőbányai úti piac környékén - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
MTI
"Cirkuszt és kenyeret!" mondták a rómaiak annak idején, de úgy látszik, hogy a "Fidesz-KDNP-bűnszövetség" csak cirkuszt biztosít a magyar népnek, de kenyeret nem nagyon - mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
MTI
A születéseket és a halálozást összevetve 2010-ben csökkent Nyíregyháza lakóinak száma - közölte Kovács Ferenc polgármester pénteken a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, ahol egy régi hagyomány felelevenítve ünnepélyesen lezárták a Temetői Főkönyvet.
MTI
Az ajkai zagytározó októberi gátszakadása miatt kihirdetett veszélyhelyzetet január 1-jétől március 31-ig meghosszabbította az Országgyűlés, de az már csak Veszprém megyére vonatkozik.
MTI
A Magyar Feltalálók Egyesülete csatlakozva a feltalálók világszervezetének az EU Szabadalmat támogató kampányához, felszólítja a magyar kormányt, hogy elfogadva az Európai Bizottság javaslatát, haladéktalanul csatlakozzon az EU Szabadalmat bevezető országok sorához.
MTI