Réthelyi: nyugvópontra kell jutni a nyugdíjkérdésben fél éven belül

Minél rövidebb időn belül világos helyzetet kell teremteni a nyugdíjkérdésben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter. A tárcavezető azt mondja: fél éven belül nyugvópontra kell jutni a probléma megoldásában, de az egészségügy reformja ennél több időt igényel.


EU-elnökség: ambiciózus cselekvési terv

Megkönnyítheti az EU polgárainak mindennapjait a stockholmi program, az uniónak a szabadság, a jog és a biztonság érvényesülését célzó tervének megvalósulása - mondta Nagy Boldizsár nemzetközi jogász.



Veszélybe kerülhet a debreceni ivóvíz

Miközben a katasztrofális állapotok miatt a hajdúböszörményi önkormányzat a Keleti-főcsatornába szivattyúzná a belvizet, a szakemberek egy része az odaépült vízkivételi mű miatt aggódik - írja a Magyar Nemzet.







Lefejezték a szegedi önkormányzati cégeket

Nyolc önkormányzati tulajdonú cég vezetőjét váltotta le pénteki ülésén a szegedi közgyűlés. A zárt ülésen tartott szavazásról az MSZP és a Szabad Város Egyesület képviselői kivonultak.


Szanyi Tibor: ez a párt vörös

Szanyi Tibor, az MSZP parlamenti képviselője az MTV Az Este című műsorának nyilatkozott a pártszakadás esélyeiről, illetve arról, hogy miként látja Gyurcsány Ferenc csoportosulásának esetleges önállósodási törekvéseit.


Gázrobbanás Monoron

Gázrobbanás történt Monoron egy családi házban péntek este, a rendőrség tájékoztatása szerint egy ember életveszélyesen megsérült.




Iskolában randalírozott a börtönből szabadult apa

Pedagógusokat fenyegetett meg egy férfi Egerben pénteken, mert nem mondták meg neki, melyik iskolába íratta át a lányukat édesanyja. Végül nem bántott senkit és távozott a helyszínről, de közfeladatot ellátó személy elleni erőszak kísérlete miatt eljárási indítottak ellene.



Ismét földcsuszamlás volt Miskolcon

Napokon belül már a harmadik földcsuszamláshoz vonultak ki a katasztrófavédelem szakemberei Miskolcon. Pénteken egy magánház kertjében csúszott le egy talajdarab az udvarra Miskolctapolcán, az Enyedi úton. Senkinek sem esett baja.



Keller Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki

Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki - közölte értesülését a Magyar Nemzet internetes kiadása.