Ők pályázhatnak Simicska helyére

A Figyelő címlapcikke szerint nincs hiány erős kormányzati hátszéllel rendelkező, gazdasági csoportok érdekkörébe tartozó vállalatokban, amelyek szívesen betöltik a Simicska-birodalom cégei után maradt gazdasági erőteret.


Megéri? Multit, vidékit, fővárosit egyformán lehúz most a kormány

Két legyet ütne egy csapásra a kormány az autópályadíj kiterjesztésével: egyrészt üt még egyet a városzéli bevásárlóközpontokon, másrészt költségvetési többlet bevételre számít(hat). Az első kétségtelen, az utóbbi azonban – legalábbis a mértéke – kérdéses, mert veszteségei, illetve költségei is vannak az újításnak. Az autósoknak azonban sok szempontból nehezebb lesz, bár a kormányfő pár éve még pont az ellenkezőjéről beszélt.








Felfigyelt az USA a pécsi startupokra

Az amerikai nagykövetség ügyvivő helyettese is zsűrizett egy pécsi startup eseményen és amellett, hogy méltatta a vállalkozói életformát, a korrupció problematikáját is beleszőtte beszédébe.




Költözhet a Magyar Telekom, nagy üzlet van készülőben

Új budapesti központba költözhet a Magyar Telekom, arról, hogy hol és mennyiért épülne fel a központ, ma dönthet az anyacég Deutsche Telekom igazgatósága – értesült a napi.hu. A tét a beszámoló szerint egy megközelítőleg 40 milliárd forintos megbízás. A társaság a cikk megjelenése után úgy reagált, tényleg vizsgálják a kötlözést, de erről döntés csütörtökön még nem várható.




Hízott libát és kacsát feldolgozó üzeme lett Orosházának

Korszerű, vízi szárnyasokat feldolgozó üzem létesült Orosházán 1,8 milliárd forintból. A beruházás befejeződött, a próbaüzemelést követően januártól indul a termelés felfuttatása, 2015-ben több mint egymillió baromfi feldolgozását tervezik.


Egy ukrán cég hozza ide a gyárát

Ózdtól pár kilométerre levő Járdánházán vákuum préskemencék lesznek, ontják magukból a kopásálló anyagokat, 60 embernek adhatnak munkát.


Lázár levelet írt és jó hírt közölt egy takarékszövetkezet betéteseivel

Jövő hét elején megkezdődhet a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása - egyebek között ezt tartalmazza az a válaszlevél, amelyet Lázár János írt Boldog Istvánnak, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének. A válaszlevél előzménye, hogy Boldog István írásban fordult segítségért a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése miatt bajba jutott betétesek minél hamarabb megkaphassák a pénzintézetben tartott pénzüket.