Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nincs kizárva, hogy jó pár vevőre minimalac helyett kopasz patkányt vagy más rágcsálót sóztak rá hongkongi ölebboltokban a disznó éve alkalmából – legalábbis ezt tételezi fel egy állatvédő szervezet.
Gyanúját arra alapozza, hogy sokan telefonáltak a szervezetnek tanácsért: miként kell tartani a minidisznót, amelyet az új évre vettek. Az állatvédők ezután ellátogattak több boltba, ám egyikben sem árultak eladó bonsaimalacot, amely felnőtt korára sem nő nagyobbra 60 centinél. Így aztán a szervezet szerint sok újsütetű malacost becsaptak, így ők most szőrtelen rágcsálót dédelgetnek otthonukban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.