Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az NFÜ 2007 első három negyedévében az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) magyarországi irodájának 46 olyan, 10 ezer euró feletti esetet jelentett, amelyek kapcsán szabálytalanságot vizsgált. Ezek a vizsgálatok 29 ügyben állapítottak meg valóban szabálytalanságot. Ezeknek az ügyeknek a lezárásaként az Ügynökség szeptember végéig 780 millió forint visszafizetését rendelte el.
Pályázatblog a hvg.hu-n |
Kinek jut az uniós forrásokból? Mivel lehet pályázatot nyerni? |
Az Exist Kft és a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal által megkötött, pihenőpark és sportpálya kialakításáról szóló, nem uniós forrásokat érintő támogatási szerződéssel kapcsolatban a miniszter újbóli helyszíni ellenőrzést rendelt el, valamint tájékoztatást kért az ellenőrzésért és kifizetésért felelős hatóságtól, a Magyar Államkincstártól. A Kincstár ismételten megállapította, hogy a vállalkozás az akkor hatályos jogszabályoknak, illetve a megkötött szerződésnek megfelelően járt el és teljesítette a vállalt kötelezettségeket. Egyébként a projekt vizsgálatainak tapasztalatai igazolják azt az igényt, hogy a hazai támogatási eljárást közelíteni kell a sokkal szigorúbb uniós eljárásrendhez.
Az elkövetett szabálytalanságok egy részében a kedvezményezettek már pályázatuk benyújtása előtt megkezdték a projektet, más részében meg sem valósították azt. Szintén típushiba volt a pénzügyi nyilvántartás hiányossága és a támogatási szerződéstől való eltérés. Számos esetben megsértették a közbeszerzési törvényt, téves elszámolást nyújtottak be, vagy nem elszámolható költségeket próbáltak meg elfogadtatni.
A vizsgált esetek között néhány komolyabb ügy is található, olyanok amelyek a büntető törvénykönyv csalási tényállását valósították meg. Előfordult, hogy a projekteket megvalósító cégeknek közös volt a tulajdonosa és saját cégei között számlázott, vagy már megvalósult beruházást az uniós források terhére próbáltak újra kifizettetni. Az egyik gépvásárlási támogatásnál pedig az első üzembe helyezés időpontja fél évvel megelőzte a vásárlás dátumát. Az OLAF-nak jelentett 46 vizsgált ügy közül 13 esetben nem történt szabálytalanság, 4 ügy vizsgálata pedig még folyamatban van.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.