HVG

Az ottani munkahelyekre ugyanis már annyian ingáznak Magyarországról, hogy könnyedén kitesznek naponta egybusznyi utast. A monarchia idején pezsgő ipari és kulturális központok - így például Nagyvárad, Arad vagy Temesvár - újjáéledése észrevétlenül felülírja a trianoni határokat: Nagylakon az áruforgalom az idén 240 százalékkal bővült, évek óta töretlenül nő a Romániában vállalkozást indító magyarországi cégek száma, sőt újabban a munkaerő mozgásának az iránya is megváltozott, a romániai ipari parkokba betelepülő cégek Magyarországon toboroznak munkaerőt.

A gazdaság fejlettségében első pillantásra szembeötlő a különbség a határ két oldala között, méghozzá Románia javára: míg az innenső oldalon kukoricatáblák sorjáznak, addig a szomszédban gombamód szaporodnak a raktárak és logisztikai központok. Aradon még a villamost is kivezették a kürtösi határig nyúló ipari parkba, ahol a multinacionális cégek több ezer embert foglalkoztatnak, köztük magyarokat. Miután januártól a magyarok már teljesen szabadon vállalhatnak munkát Romániában, ezért nem is regisztrálják őket, vagyis nem tudni, hányan dolgoznak ott. Vannak ugyanakkor kellemetlen tapasztalatok is: a hétszáz fős munkanélküliséggel küszködő Battonya szocialista polgármestere, Karsai József az elmúlt hónapokban olasz cégeknek segített a toborzásban, ám Pécskán ellenőrök csaptak le a magyarokra, és kiderült, a munkáltatók nem gondoskodtak a jogszerű foglalkoztatásról. Ha a közvetlen munkavállalás nem is mindig zökkenőmentes, közvetve így is haszonnal járhat a romániai befektetői roham: a japán autóipari beszállító, a Takata-Petri Romania s.r.l. csaknem 20 ezer négyzetméteres üzemét például egy dombóvári építőipari cég, a Rutin Kft. gyártotta, és csak az összeszerelés történt Aradon. Eközben például a békéscsabai Almáskerti Ipari Parkban mindössze egyetlen külföldi érdekeltségű társaság van, az elektronikai cikkek összeszerelésével foglalkozó japán SMK Hungary Kft., a többi cég a városból települt ki, vagyis az összközműves zóna 2002 óta alig száz munkahely létrehozásához járult hozzá. Pedig ma már a bérek sem olyan alacsonyak Romániában, hogy ne legyenek versenyképesek a magyar munkaerővel előállított termékek. 2006-ban a magyarországi bruttó átlagbérek még a kétszeresét tették ki a romániaiaknak, a szeptemberi adatok szerint azonban a szomszédban egy év alatt reálértéken is 15 százalékkal nőttek a keresetek, míg idehaza 5,6 százalékos volt a csökkenés.

A béreket elsősorban az srófolja fel, hogy Románia nyugati végein gyakorlatilag nincs már szabad munkaerő. Becslések szerint 2,5-3 millió romániai dolgozik Európa nyugatabbra eső felén, közülük mintegy 30 ezren Magyarországon, többségük Budapesten és az északnyugat-dunántúli régiókban, és ezzel a külföldi munkavállalók 42 százalékát teszik ki ideát. Ezeken az arányokon érdemben az sem változtatott, hogy januártól Románia és Bulgária uniós csatlakozásával részlegesen megnyílt a magyar munkaerőpiac a romániaiak és a bolgárok előtt: az újdonsült uniós polgárok kétszáznál is több szakma esetében a piaci helyzet vizsgálata nélkül kaphatják meg a munkavállalási engedélyt. Az év első kilenc hónapjában mintegy 5 ezer romániai és 38 bulgáriai élt ezzel a lehetőséggel, és lakatosként, ácsként, ápolóként részben hiányszakmában dolgoznak. Az engedélyezett szakmák ugyanakkor kibúvókra is alkalmat adnak: az anyagmozgatóként foglalkoztatott 2386 romániai többségével valószínűleg a szakképzetlen munkaerő illegális foglalkoztatását "csomagolják be".

A veszélyt ennek ellenére nem az jelenti, hogy 2008 januárjától immár valamennyi szakképzett romániai és bulgáriai dolgos kéz szabadon vállalhat munkát Magyarországon. Az igazi kihívás az - mondja az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány munkatársa, Majoros András -, képesek-e belátni a gazdasági szereplők, hogy előnyösebb, ha versengés helyett kölcsönösen kiegészítik egymás tevékenységét a határ menti területeken. Ehhez persze kompromisszumokat kell kötni, hiszen Temesvár nemzetközi járatokat is befogadó légikikötője mellett valószínűleg nem tud egyidejűleg életképessé válni egy-egy aradi, debreceni, szegedi és békéscsabai repülőtér, Szeged és Debrecen viszont versenyelőnyt kovácsolhat kutatás-fejlesztési tevékenységéből. Ebben ugyanis a két alföldi régió toronymagasan vezet Nyugat-Romániával szemben: míg az innovációra fordított pénz a magyarországi területeken a GDP 0,7 százalékát is meghaladja, addig a határ túloldalán ez az arány mindössze 0,1-0,2 százalék.

SZABÓ YVETTE