Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A NAV saját információk alapján egyszerre tíz helyen negyven pénzügyi nyomozó tartott házkutatást Pest megyében.
Mintegy félmilliárdos adócsalás miatt zárolták egy cég számláját a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV saját információk alapján egyszerre tíz helyen negyven pénzügyi nyomozó tartott házkutatást Pest megyében. Ennek eredményeképpen a számlán található pénz mellett a cég Mercedesét, valamint teljes árukészletét is lefoglalták, amelyek együtt a teljes adóhiányt fedezik. Az elkövetői csoport vezetője előzetes letartóztatásban van.
Az adatok és a bizonyítékok arra utalnak, hogy az elkövetők 2008 végétől két hónapon át nagy mennyiségű szélvédőmosó folyadékot szállított Szlovákiába, majd az árut fiktív papírok felhasználásával visszaszállították Magyarországra, és eladták. Az árut Szlovákiából Magyarországra "szállító" és Magyarországon értékesítő cég hamis áfa-bevallást készített, bizonyos időszakokban pedig egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást, így 2009-től 2010 végéig a cég majdnem ötszáz millió forintos adóhiányt halmozott fel - olvasható a közleményben.
Az adó- és vámhivatal az év első három hónapjában hat esetben leplezett le hasonló nagyságú adócsalást; a bíróság valamennyi adócsalót előzetes letartóztatásba helyezte - tette hozzá a NAV.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”