NAV-bírságok: korlátoznák a felülvizsgálati lehetőségeket

Egymillió forintnál kisebb adótartozást vagy bírságot megállapító adóhatósági határozat ellen nem lehet a Kúriától felülvizsgálatot kérni - egyebek mellett ezt tartalmazza az eljárási törvényeket módosító törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

  • MTI MTI
NAV-bírságok: korlátoznák a felülvizsgálati lehetőségeket

A kisajátítási ügyekben is 1 millió forint a felülvizsgálati értékhatár.

Vagyonjogi ügyekben jelenleg 1 millió forint feletti követelés esetén lehet felülvizsgálatot kérni, ezt az értékhatárt a tervezet 3 millió forintra emeli. Az indoklás szerint a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, így csak nagyobb ügyekben alkalmazható.

Így nem lehet felülvizsgálatot kérni akkor sem, ha a másodfokon eljárt bíróság ugyanazokra a jogszabályokra utalt az ítéletében, mint az elsőfokú bíróság. Ugyancsak kizárt a felülvizsgálat a cég egyes szervei által hozott határozatok, továbbá a társasházi közösség szervei által hozott határozatok ellen.

A munkaviszonnyal kapcsolatos perekben akkor lehet a Kúriához fordulni, ha a vitatott érték kiteszi a legkisebb minimálbér ötszörösét. Ez a tiltás nem vonatkozik arra az esetre, ha a munkavállaló a felmondás jogszerűségét vitatja.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek