Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Diósgyőri Papírgyár Zrt. dolgozói példát mutattak az egész ország, illetve a Magyar Nemzeti Bank számára is, jól sáfárkodtak a kapott értékkel, a gyár versenyképes, fejlett technológiával rendelkezik, rendezett és korszerű - mondta Járai Zsigmond, az MNB Felügyelő Bizottságának elnöke a gyár 230 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen pénteken.
Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke jó döntésként értékelte, hogy a rendszerváltást követően a céget nem privatizálták, a társaságban a tulajdonosi jogokat az MNB száz százalékos tulajdonában lévő Pénzjegynyomda Zrt. gyakorolja. Kriza Ákos Miskolc polgármestere (Fidesz) hangsúlyozta: a város különleges színfoltja a Diósgyőri Papírgyár, amely a nemzetstratégia része.
Kassai András vezérigazgató kitért arra, hogy 1920-tól gyártanak bankjegy alappapírokat Diósgyőrben. 1993 után valósult meg az a nagyszabású gépi beruházás, amely megteremtette a korszerű biztonsági papírok gyártásának a lehetőségét. Jelenleg a cégnél 100 ember dolgozik, bár a gyár "virágkorában" háromszáz embert foglalkoztatott. Akkor viszont nemcsak biztonsági papírokat készítettek, hanem például az úgynevezett dipakartont, offset-papírokat vagy színes csomagolókat is - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket a "termékeket" nemcsak belföldi piacra készítik, hanem exportra is dolgoznak. Mint mondta, ennek bővítése a jövő, a távlati cél. Az MTI kérdésére azt mondta: elsősorban az Európai Unió országaiba szállítanak. A vezérigazgató a cég gazdálkodási adatairól nem kívánt beszélni.
A közzétett mérlegadatok szerint a 2011 végén 4,59 milliárd forint saját tőkéjű társaság nettó árbevétele tavaly 1,39 milliárd forintra csökkent, az előző évi 1,89 milliárdról, illetve a 2009-es 2,59 milliárdról. A mérleg szerinti veszteségük 2011-re 42 millió forint volt, szemben a 2010-es 146 ezer, illetve az azt megelőző évi 18,71 millió forint nyereséggel.
A vezérigazgató megemlítette, hogy gyár egyedülálló papírtörténeti kiállítást rendezett be történelmi ereklyéiből a hagyomány ápolása, a szakmai múlt megőrzése céljából. A kiállítás a papír feltalálásának kezdetétől napjainkig kíséri végig a papírkészítés múltját, fejlődését, a jelenkori papírgyártást, és bemutatja a gyár kétszázharminc éves történetét is.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.