Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mégis adómentesen nyújtható cafeteria-elem maradhat a megtakarítási célú élethosszig tartó életbiztosítás, a biztosítási adót azonban lehetséges, hogy nem a jellemző kockázat alapján, hanem kockázatonként kell majd megfizetni - írja a Világgazdaság.
Számos, a biztosítókat is érintő módosító javaslatot nyújtottak be az adótörvényeket módosító salátatörvényhez a múlt hét végén - idézte fel a VG. Ezek egy része az új kiigazító csomaghoz kapcsolódik, de más módosításokkal is előrukkolt az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága, amelyek közül több a biztosítókat is érinti.
A legfontosabb, és szakmai körökben vélhetően a legtöbb vitát kiváltó indítvány a lap szerint az élethosszig tartó, megtakarítási jellegű életbiztosításokkal kapcsolatos módosítás lehet.
Ezt az életbiztosítást általában munkáltatók kötötték meg az alkalmazottaik számára egyféle juttatás gyanánt, a díjakat adó- és járulékmentesen fizethették, sőt még költségként el is számolhatták. A munkavállaló pedig idővel visszavásárolhatta a jellemzően unit linked típusú megtakarítást, igaz, ebben az esetben meg kellett fizetnie utána a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho).
Voltak biztosítók, amelyek erre az adókedvezményre fókuszálva létre is hoztak termékeket, ezeket vélhetően igen hátrányosan érintette volna az a korábbi törvényjavaslat, amely az ilyen típusú biztosításoktól megvonta volna az adókedvezményt. A kormány által benyújtott eredeti törvényjavaslat ugyanis kizárólag a kockázati jellegű, visszavásárlási értékkel nem rendelkező élet-, baleset- és egészségbiztosításokat hagyta volna meg a kedvezményes körben.
Most viszont a költségvetési bizottság új módosító javaslata szerint ezek a biztosítások mégis visszakerülnének a kedvezményes adózási körbe, sőt még javulnak is a juttatás feltételei. Ha ugyanis a visszavásárlás legalább tíz évvel a biztosítás megkötése után történik, az eho mértéke 14 százalékosra csökken.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.