Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy budapesti benzinkúton nyitott ma Spar üzletet a szupermarket hálózat, kérdés, hogy lesznek-e további kutak, ahová belép az élelmiszerlánc. Logikus lenne, így ugyanis elkerülheti a plázastop korlátozásait.
A budapesti XI. kerületi Kondorosi út és a Fehérvári út kereszteződésében lévő osztrák OMV benzinkútra napok óta ki van akasztva egy molinó, amely szerint az ugyancsak osztrák – de holland tulajdonban lévő – Spar boltot nyit a benzinkúton (a volt shop helyén), vasárnap pedig lázas nyitás előtti készülődés folyt a boltban. A tervek szerint az üzlet hétfőn, de legkésőbb kedden – október 14-én vagy másnap – nyit, ezért az árakról még nem lehetett tudni semmit – írja a Buksza lakossági árfigyelő blog. Mindenesetre a benzinkút korábbi boltjának árait nem lesz nehéz alulmúlni.
A korábbi választék is változik, lesz kenyér, tej, más alapvető élelmiszerek is. Emiatt a Spar lépése a környékbeli boltosoknak jelent kihívást. Annál is inkább, mert a benzinkúton nyíló boltnál kényelmesen lehet parkolni, nem beszélve arról, hogy a bejáratnál látható matrica szerint nonstop nyitva lesz.
A hvg.hu kérdésére Nagy Zsolt, az OMV Hungária Kft. sajtóilletékese annyit árult el, hogy a témában hamarosan közös közleményt ad ki a két vállalat. Fehér István, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője hasonló tartalmú választ adott kérdésünkre.
Azt egyelőre nem tudni, egyedi megoldásról van-e szó vagy a Spar további benzinkutakat szeretne bevonni a hálózatba. Utóbbi logikus lépés lehet, mindkét fél számára, hiszen a Spar így kikerülheti a plázastopból adódó macerát és növelheti a hálózatát – az OMV 170 benzinkutat üzemeltet országszerte. A benzinkutak számára pedig azért lehet jó lehetőség, mert bár a kialakított boltok fontos bevételi forrást jelentettek, a forgalom bővülésének gátat vetett egyrészt, hogy a drága benzin miatt egyre kevesebben ültek autóba, így egyre kevesebben tankoltak, másfelől ezekben a boltokban meglehetősen borsosak voltak az árak. A Sparral való együttműködés tehát az autót nem használók számára is alternatívát jelenthet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.