Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Mit vesznek magukra az extrém szex kedvelői? Régebben a bőr volt a menő, újabban pedig valamiféle latexből készült szerkót, amely gumiszerű alapanyagból készül. Ha felfejtjük a láncot, hogy ez honnan származik, akkor a végén – a műanyagokhoz hasonlóan – egy jó nagy vegyipari üzembe jutunk, olyanba, mint például a Molnak ez az üzeme Tiszaújvárosban, amely petrolkémiai alapanyagokat gyárt:
Túry Gergely
A különféle gumik (autógumi, vízálló ruha, cipő, tömítés, szigetelőanyag, latex, kárpitbevonat, neoprén búvárruha és még rengeteg minden) egyre jelentősebb része ma már nem „természetes” eredetű, hanem „mű”. Az idézőjelet azért tettük ki, mert előbbi a kaucsukot, utóbbi a kőolaj feldolgozásakor keletkező mellékterméket takarja, de abba a vitába most nem mennénk bele, hogy utóbbi mitől kevésbé természetes, mint a kaucsuk.
A gumitermékek jelentős része egy SBR nevű polimerből készül, amelynek két összetevője a sztirol és a butadién (innen az SBR rövidítés: styrol-butadiene-rubber). A butadiént tartalmazó, C4-frakciónak hívott szénhidrogén vegyületcsoport pedig jellemzően akkor keletkezik, amikor a kőolaj-finomítás egyes termékeiből, a vegyipari benzinből vagy gázolajból a különféle műanyagok alapanyagait, például az etilént és propilént gyártják. Így jutunk el a Mol Petrolkémiához Tiszaújvárosba, ahol jó sok etilént is gyártanak, tehát van bőven butadién tartalmú „melléktermék” is.
Túry Gergely
Szegény butadiént – pontosabban az őt hordozó C4 vegyületeket – jó ideig visszaforgatták az etiléngyártásba. Bár ez is hozott hasznot, de mindenki jobban jár, ha nem füstöljük el az autóban, hanem inkább SBR lesz belőle. A szadomazo latexszerkók kedvelői mellett örülhetnek a gumióvszerrel védekezők, no meg az autósok is, hiszen az autógumik közel 50 százaléka ma már SBR-ből készül. Ennek köszönhetően jobban tapad hidegben és/vagy nedves útfelületen.
A butadiént önmagában nem lenne jó testre venni, mert rákkeltő. Az üzem területén is csak úgy lehet járkálni, biztos, ami biztos alapon, ha van az embernél gázálarc egy esetleges vészhelyzet, gázszivárgás esetére.
Brutális mennyiségekről van szó
Nem kisüzemi technológiáról van szó, ezek az oszlopok 66-68 méter magasak, és éjjel-nappal megy bennük a butadién elválasztása.
Túry Gergely
A csövekben egy adott pillanatban 20-40 tonna betáplált alapanyag van, amely egyebek között a butadiént is tartalmazza, de ahhoz, hogy ki tudják nyerni, 300-450 tonna oldószert is cirkuláltatni kell a rendszerben. Brutális mennyiségű folyadék kering tehát a csövekben.
Hogy még bizarrabb legyen az egész, az oldószer (ínyenceknek: N-metil-pirrolidon) egy vízhez nagyon hasonló folyadék ugyan, de amikor korábbi, egyetemi kutatások során egereket fürdettek benne (vigyázva, hogy meg ne fulladjanak), sajnos mégsem élték túl. Vagyis ezzel a folyadékkal sem érdemes szórakozni, a tartályát nem véletlenül veszi körül olyan kármentőfal, hogy semmiképpen se tudjon kifolyni, még a tartály sérülése esetén sem.
Egyszer lent, egyszer fent, feljön a bubi
A technológiát egyébként alapfokon nem nehéz megérteni, a gyárba egy csövön beérkezik az az elegy – a már említett C4 frakció –, amelyben a butadiénen kívül még több más anyag is van, és ezt (gázként) bevezetik az egyik nagy oszlopba – alulról. Amikor ez elkezd felfelé szállni, szembetalálkozik a felül beadagolt, lefelé folyó oldószerrel, amely csak a butadiént oldja ki a gázelegyből, vagyis azt magával viszi lefelé. (A gáz többi része az oszlop tetején jön ki, ott vehető el.) Ezek után desztillációval már „csak” ki kell szedni a tiszta butadiént az oldószerből.
Ezek a hatalmas oszlopok (és az azokat vezérlő mérnökök) úgy dolgoznak, hogy a keletkező anyag a folyamat végén 99,7 százalékban csak butadiént tartalmaz, ami a nemzetközi piacokon a vevők oldaláról egyfajta minőségi szabványértékké vált. A technológia és a mérnökök egyébként képesek lennének akár „négykilences” tisztaságot is előállítani, de ennek többletköltségeit a piac jelenleg nem hajlandó megfizetni.
Túry Gergely
Ha bejön, aranybánya lehet belőle
Az egykor TVK-nak hívott Mol-leány, a Mol Petrolkémia egyébként tavaly év végén adta át ezt a 35 milliárd forintos beruházással felhúzott, gyakorlatilag még zsír új üzemet a tiszaújvárosi iparterületén. Arra számít, hogy évi 130 ezer tonna műgumi-alapanyagot állít elő – ami körülbelül 5 millió autógumihoz elegendő. Ez évente 6-10 milliárd forintos profitot hozhat, ami igencsak jól mutat a cég könyveiben, különösen azokban az időkben, amikor az itt termelt műanyag-alapanyagok – mint a polietilén és a polipropilén – világpiaci ára nyomott. A haszon az anyavállalat tőzsdei árfolyamának is jót tesz. Még inkább fontos lehet ez a jövőben, mert a közlekedés középtávon, 10-15 éves távlatban minden jel szerint az elektromos járművek irányába mozdul el, és az üzemanyagok iránt valószínűleg csökken majd a kereslet.
A butadiénből most még a cég vevői készítenek műgumit, de az üzem mellett már épül a következő egység, egy japán partnerrel közös vállalkozásban. Ez majdnem dupla annyiba, durván 63 milliárd forintba kerül majd, és legkorábban várhatóan a jövő év végétől fog a butadiénből SBR-t gyártani, vagyis a Mol hamarosan egy lépéssel közelebb megy a gumiipari gyártásban a végtermékekhez.
Egy Győr melletti falucska az európai szexipar egyik központja
