Tényleg vége a főzelékszagú 80-as éveknek – ott voltunk a Pajtás utolsó ebédjén
Bezárt a Pajtás Étterem, Budapest egyik utolsó retró menzája. Az utolsó nap hangulata nem hozta annyira a nyolcvanas évek életérzését, mint amit vártunk, az ételek minősége annál inkább.
A retrórajongók fekete napja volt a péntek: délután három órakor bezárt a Gyorskocsi utcai legendás Pajtás Étterem. A nosztalgia nagy erő, de még nagyobb a pénztelenség – derült ki az utolsó napon, amikor ebédidőben szinte teljesen megtelt a hely. Ehhez az étteremhez szinte mindenkinek fűződött valami emléke, nekünk sem volt könnyű dolgunk, hogy találjunk a szerkesztőségben két embert, aki még soha nem járt ott.
Az alapján, ahányan az interneten panaszkodtak a Pajtás bezárása miatt, azt hihettük, az utcáig kígyózó sorok fognak ételre várni ott az utolsó napon, ehhez képest, amikor fél tizenkettőkor odaértünk, még majdnem több tévés és újságíró volt az étteremben, mint vendég. Nem sokkal később viszont beindult a nagyüzem, délre teljesen megtelt a hely. Jól látszott, kikből áll a törzsközönség: egy szomorú hipszter mellett, aki őszintén bánhatta, hogy bezár a retró étterem, nagyrészt ötvenes éveikben járó, vagy már nyugdíjas emberek töltötték meg a Pajtást. Leginkább olyanok, akik nem annyira a nyolcvanas évek életérzését keresik, sokkal inkább az ezer forint körül kihozható napi menüt.
Pedig a Pajtás marketingje látványosan megpróbált a retró életérzésre rájátszani. Valóban van egy kör, amelynek azzal az ígérettel, hogy az ember visszakaphatja a fiatalkorát, szinte bármit el lehet adni – például találkoztunk már olyannal is, aki azért ellenzi a 3-as metró felújítását, mert akkor már nem volna meg a régi a hangulata. Ennek ellenére az étkezde kinézete nem a régi időket idézte, jól látszik, hogy nem spóroltak a felújításon. Sehol egy kockás terítő, és még a menzák jól ismert zsír-olaj-mosogatószer szagát is megúsztuk. A bejáratnál lévő írógépgyűjtemény megdobogtatja az ember szívét, hogy aztán az ételek gyorsan visszahúzzanak a való világba, és megmutassák, azért nem kellene visszasírni a nyolcvanas éveket.
| Nem érte meg életben tartani |
Nem volt jó üzlet a Pajtást fenntartani – ez derült ki az üzemeltető Junior Zrt. magyarázatából. Mint írták, "a Pajtás az elmúlt évek során egyre gyengébb eredménnyel működött, így kényszerű, de észszerű döntés született". A cég elsősorban közétkeztetéssel, menzák kiszolgálásával foglalkozik, a kiskereskedelmi vendéglátáshoz tartozó étterem nem illeszkedik a fő tevékenységéhez. Az országosan közel 300 dolgozót foglalkoztató és naponta 40 000 adag ételt előállító vállalat vezetésének elsődleges feladata, hogy a nagyközönséget kiszolgáló közétkeztetést hosszú távon, gazdaságosan működtesse, a kiskereskedelmi vendéglátás fejlesztése pedig egyelőre nem egyeztethető össze ezzel – írták. |
Igazságtalan volna persze eljátszani a gasztrosznobot: a Pajtás a régi idők rajongóin kívül tényleg egyértelműen azokat célozta meg, akik – mint már említettük – nem szeretnének napi egy ezresnél sokkal többet kiadni az ebédért. Ennyiből csodákat nem lehet kihozni, maradt a jól megszokottság ígérete csáberőnek.
A híres Pajtás-menü az utolsó napon csontleves és hétvezér tokány volt, ez utóbbinál azért eszünkbe jutott, milyen kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy a hasonló művészneveket kitalálják a teljesen hétköznapi ételeknek. Az összkép tökéletesen hozta azt, ahogyan visszaemlékezhetünk a nyolcvanas évek Magyarországának nagyüzemi ételeire: semmi kockázatvállalás, nulla meglepetés, az első falat előtt már pontosan tudtuk, milyen ízre lehet számítani, cserébe nem volt finom, és nem is ehetetlenül rossz.
A fitneszmenü egy nem túlságosan bizalomgerjesztő, ellenben szép nagy gyümölcsdarabokkal telezsúfolt gyümölcslevest jelentett, majd joghurtos csirkemell párolt zöldségekkel volt a főfogás. Ez a csirke lett a nap meglepetése, kimondottan finom volt, az ebédünk többi részét viszont inkább a megbízhatóan semmilyen szópárral lehet a legjobban jellemezni. Egy nagy pozitívumot ki kell emelni: ezekkel valóban jól lehet lakni, az adagok nagyságát sok étkezde vendégei megirigyelhetnék. Azzal pedig, hogy a menü árába még egy kis dobozos ital vagy ásványvíz is belefért, a hely a maga árkategóriájában valóban a versenyképesek közé tartozott.
A Pajtást üzemeltető Junior Zrt. azzal búcsúzott, amikor nyilvánosságra hozták a bezárás hírét: remélik, "hogy a közeljövőben akad majd olyan eltökélt üzemeltető, aki a Pajtás Étterem szellemiségét megtartva, az elengedhetetlen felújítás után ismét megnyitja a vendéglőt". Ha ez így történne, izgalmas kérdés lesz, hogy a felújítás hogyan férne össze a szellemiség megtartásával. Most ugyanis a helynek két értéke van: a régies életérzés visszaidézése, valamint az olcsósága. Ha még jobban felújítanák, nem maradna, csak egy átlagos menza, ahol aki kevés pénzért akar sokat enni, megteheti.
Lehetséges, hogy ezzel járnánk jobban. A törzsközönség vágyakozhat a hetvenes-nyolcvanas évek után, de sokkal inkább a fiatalkoruk hiányozhat nekik, mintsem az akkori idők Magyarországa. Sok mindent lehet visszasírni a régi Magyarországról, főleg annak, aki fiatalon élt benne – de a Trabant, a hétfői adásszünet és az akkori menzák egész biztosan nem tartoznak ezek közé.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
