Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Hajszárítótól a golffelszerelésig minden ott várja a megadott szálláson. Az üzletág annak az embernek köszönhető, aki megunta, hogy az utazás még mindig olyan, mint az 1960-es években.
Bill Rinehartnak akkor lett elege, amikor egy pénteken hazaérkezett New Yorkba, és a hétfői üzleti útjához még ki kellett tisztíttatnia a ruháit. És egyébként is unta, hogy állandóan cipekednie kell, mert rendszeres utazóként azt tapasztalta: jobban jár, ha nem adja fel a csomagját, hanem a hátán viszi. Szóval sok más üzleti ötlethez hasonlóan a DUFL-t is saját frusztrációk hívták életre. Reinhart 2015-ben alapított cége megkíméli a csomagolástól és a cipekedéstől a kuncsaftokat – elsősorban az üzleti utazókat. „Ma már szinte mindent el lehet intézni telefonon, csak az utazás olyan, mint az 1960-as években. Az egyetlen igazi újítás, hogy kerekeket tettek a bőröndökre” – dohogott Reinhart a The New York Timesnak.
A dolog úgy működik, hogy a megrendelők összeállítják az úti ruhatárukat. A holmikért – beleértve a kozmetikumokat és egyéb hasznos cuccokat is – a DUFL hatalmas bőröndöt küld, majd az egészet elszállítja és raktározza. Ebből a készletből – férfiak esetében átlagosan 100, nőknél 200 darabból – utazás előtt ki lehet válogatni, mire lesz szükség. A holmikat a DUFL lefényképezi, és a válogatáshoz ezek a fotók jelennek meg a weboldalon. Sőt a telefonos vagy számítógépes alkalmazás magában foglalja a szükséges holmik – amúgy sok más szolgáltató által kínált – elektronikus listáját is. Ha üres óráiban a kuncsaft kigondolta, hogy mondjuk a kék ruhájához milyen kiegészítőket visel, vagy ha összeállított egy háromnapos, egy ötnapos és egy kéthetes ruhatárat, akkor tényleg csak egy-két gombnyomás az egész, és nem kell darabonként bejelölgetni a holmikat. A ruhákat a cég kitisztítja vagy kimossa és kivasalja, majd a többi szükséges dologgal együtt gondosan becsomagolja – mégpedig a cég megfelelő méretű bőröndjébe. Az USA-ban három városban működik ilyen raktár, és a legközelebbi helyről futárszolgálat viszi a koffert az üzletasszony vagy üzletember szállodájába. Érkezéskor a csomag a recepción várakozik, és természetesen elutazáskor ugyanott lehet leadni.
Alkalmi turistáknak aligha éri meg, de a sűrűn utazóknak kényelemben és pénzben is kifizetődő lehet a havi 9,95 dolláros raktározási díjból, valamint az utazásonként 99 dollárból összeadódó tarifa. Aki annyira sűrűn vagy annyira váratlanul utazik, hogy a háromnapos határidő túl laza, az másnapra is kérheti a bőröndjét, 49 dolláros felárért. Akad olyan megrendelő is, aki évente 300 napot van távol. Az átlag azonban havonta kétszer kél útra, és úgy tűnik, Amerikában már ennyiért is megéri előfizetni az automata inas és londiner szolgáltatására. Reinhart szerint a kuncsaftok három–öt órányi időt spórolnak meg, ha nem kell ruhát tisztíttatniuk, csomagolniuk és a repülőtéri poggyászkiadásra várniuk. Különösen hasznos lehet az az extra szolgáltatás, hogy a repülőn csak körülményesen szállítható golf- vagy sífelszerelést is ugyanígy kezeli a vállalkozás. Új üzletág, hogy kiállítási standok készletének raktározását és szállítását is vállalják. Saját állítása szerint a cég havi 15 százalékos növekedéssel büszkélkedhet. A szolgáltatást nagyjából 90 százalékban üzleti utazók, és 35 százalékban nők veszik igénybe. A cégvezető szerint nem utolsósorban azért, mert a repülőn feladott vagy – különösen – a kézben vitt csomagból rendszerint kimarad a hajszárító, a kispárna és több más személyes holmi. A DUFL-bőröndben viszont kényelmesen helyet kapnak akár a rendes méretű kozmetikumok is. A csúcstartó eddig az a házaspár, amelyik kétéves, világ körüli útra készülve 750 holmit bízott a DUFL-ra azzal a kéréssel, hogy útjuk mindegyik állomásán várja őket a megfelelő bőrönd.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.