Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között július 27-én megállapodás született egy átfogó vámegyezményről.
Nicolas Hulot hosszú éveken át színvonalas és sok nézőt vonzó természetvédő alapállású dokumentumfilmeket gyártott, és a produkcióknak ő maga volt a sztárműsorvezetője. Ezen előélet alapján kapta meg a miniszteri tárcát. De vajon Hulot emberileg alkalmas volt-e a kormánytagságra? Egy régi francia politikai bölcsesség szerint: „egy miniszter vagy hallgat és tűr a tárcájánál, vagy lemond”. Nicolas Hulot ez utóbbi megoldást választotta.
Az elemzések szerint rájött, hogy miniszterként és elkötelezett környezetvédőként tized akkora hatalma sincs, mint az ellentétes érdekű szakmai lobbiknak. Tehát például a hatalmas és sok millió eurónyi befolyásolási pénzzel rendelkező francia atomenergia szektornak. Vagy a mezőgazdaságot mérgező gyomirtó szerekkel elárasztó vegyiparnak. De még a látszólag alulról szervezett, hagyományos értékeket védő francia vadászszövetség befolyása is nagyobb volt, mint a miniszteré, a végső döntéshozatalokban.
Az utolsó csepp, ami miatt a pohár kicsordult, a vadászengedélyek számának a növelése volt, miközben Hulot teljesen más filozófia alapján, a vadon élő állatok megőrzésével képzelte el a jövő zöld Franciaországát. De a vadászlobbi lenyomta. Persze lehet filozofálni azon, hogy a lobbik is valahol össztársadalmi érdekeket képviselnek. De az oknyomozó sajtó szerint csakis szűk érdekekről van szó, amelyek sokszor szembe mennek az össztársadalmi érdekkel.
Még az előző kormány környezetvédelmi minisztere mondta el egyszer, hogy egy általa beadott törvényjavaslat szövege előbb jutott el az ellenérdekelt vegyipari lobbihoz, mint a parlament illetékes bizottságához. Ez nem véletlen. A vadászok érdekeit képviselő főlobbista elárulta a francia rádiónak, hogy ő bizony titkosszolgálati módszereket is alkalmaz. Megfigyel, nyomoz és megpróbálja a saját embereit beépíteni a környezetvédő civil szervezetekbe. A Le Figaro szerint ez a sajátos helyzet abból adódik, hogy a francia magáncégek és az állami adminisztráció magas rangú képviselői ugyanabba az elitbe tartoznak. Négy év a magánszektorban egy szuper cégnél, majd néhány év állami szolgálatban, ez évtizedek óta életmodell a francia gazdasági és politikai elit tagjainak.
A legfrissebb illusztráció: Eduard Philippe jelenlegi kormányfő, korábban az AREVA atomenergiai cégnél töltött be vezető funkciót. Benjamin Griveaux kormányszóvivő pedig az Unibail-Rodamco ingatlan óriásnál volt fontos vezető. És a hab a tortán: Emmanuel Macron jelenlegi elnök a Rotschild banknál alapozta meg karrierjét.
