Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Idén a 20 ezer forintnál alacsonyabb összegű átutalásoknál eltörölték az állam zsebébe vándorló tranzakciós illetéket. Néhány hazai pénzintézet azonban nem építette be a változást a díjszabásába, vagyis az ügyfelek ugyanannyit fizetnek, mint korábban. Az MNB-nek, mint felügyeleti szervnek nincs hatásköre arra, hogy a számlaköltségek csökkentését kikényszerítse.
Az elmúlt években masszívan emelkedett a banki szolgáltatások díja, a 2013 előtti szinthez képest a Bankráció számításai szerint 50 százalékos volt a drágulás. A jelentős áremelkedésben - és ezzel párhuzamosan a készpénzállomány jelentős bővülésében - a pénzügyi tranzakciós illetéknek is szerepe volt. A 2013. január elsejével bevezetett 0,3 százalékos pénzügyi tranzakciós illetéket a pénzügyi szervezetek kötelesek voltak megfizetni az államnak, ugyanakkor lehetőségük nyílt arra, hogy azt az ügyfelekre terheljék – és ezt meg is tették.
Rárepül az állam a folyószámláról kiszorított pénzekre |
Részben az idei költségvetési tervben több mint 200 milliárd forintos állami bevételt jelentő pénzügyi tranzakciós illeték hatására hat év alatt több mint a duplájára emelkedett a készpénzállomány, mely 2018 novemberében megközelítette az 5900 milliárd forintot. Ez 125 százalékos növekedést jelent a 2012. novemberi szinthez képest. Az állam most nemcsak a folyószámlákra szeretné visszahúzni a lakosság készpénzét, hanem állampapírokban, babakötvényekben is szívesen látnák azt. Ide egyébként a lekötetlenül folyószámlán tartott pénzt is várják, mely az otthon tartott készpénzzel együtt mintegy 10 ezer milliárd forintra rúg. Hogy vonzóbbá tegyék a papírokat, kamatot emeltek: januártól az eddiginél 0,25 százalékponttal többet, évi 3,25 százalékos kamatot fizet a Kétéves Magyar Állampapír, a Babakötvény kamata pedig február 1-jétől változik, és a várakozások szerint 5,9 százalékra fog nőni, mellyel a legjobb ajánlat lesz a piacon. |
Bár 2019-ben a 20 ezer forintnál alacsonyabb összegű átutalásoknál eltörölték az illetéket, ezt több bank egyszerűen nem követte a díjszabásában. Magyarul: a lakossági ügyfelek utalásaik után több banknál ma is fizetnek bizonyos összeget, mely egyes pénzintézeteknél éppen a korábbi tranzakciós illetéknek felel meg.
Eltörölték, mégis beszedik
Az illeték részleges eltörlését egyelőre nem érvényesítette díjszabásában az Erste, a Sberbank és az UniCredit. Lapunk megkeresésére az Erste azt válaszolta, hogy "a múlt évi inflációt, a tranzakciós illeték változását, az azonnali fizetés és más pénzforgalmi jogszabályok változásait figyelembe vevő díjkorrekcióját és új számla ajánlatait februárban teszi közzé" – azaz jövő hónapban lehetnek változások. „Az Erste éves árazással dolgozik, és a tranzakciós illetéket nem áthárították, hanem beárazták a csomagba, ráadásul nem havonta, hanem évente egyszer, februárban ül össze az árazási bizottság” - fejtette meg az Erste rejtélyes válaszát egy neve elhallgatását kérő banki szakértő a hvg.hu-nak.
Az UniCredit úgy nyilatkozott, hogy ”a törvényi változásból eredő kedvezményeket 2019 januárjától érvényesítjük érintett ügyfeleink számára, a január 1-jétől hatályos, a díjváltozásokat tartalmazó kondíciós listánkat január 23-án tesszük elérhetővé". (Utóbbi, a kondíciós lista közzétételi időpontjára vonatkozó kiegészítés cikkünk megjelenése után érkezett meg a banktól.)
A Sberbank oszt-szoroz még: „A lakossági piacon véleményünk szerint rendkívül erős árverseny tapasztalható jelenleg is, így valamennyi termékünkhöz és szolgáltatásunkhoz kapcsolódó kamat, jutalék és díj mértékét folyamatosan vizsgáljuk. A konkrét helyzetre vonatkozóan is jelenleg ezt tesszük."
Csökkentett értékben és folyószámlatípustól függően, de terhel az illeték helyett az OTP, a CIB és a Gránit Bank. A CIB-nél például a CIB ECO Bankszámlák esetében az online csatornán keresztül indított átutalások 20 000 forintig teljesen díjmentesekké váltak, az OTP-nél pedig azt tapasztaltuk, hogy 0,2 százalékot számolnak fel a 0,3 helyett.
Az illeték mérséklését az ügyfelek költségeiben is érvényesítő bankok között szerepel a Budapest Bank, a Raiffeisen, az MKB, valamint a K&H, és a Takarék Bank. Ez utóbbi pénzintézet megkeresésünkre megerősítette: "Az átutalások díjában 20 ezer forint alatti átutalások és a 20 ezer forint feletti átutalások 20 ezer forint alatti részének tranzakciós illeték mentességét érvényesítettük az ügyfeleink számára, tehát kifejezetten a PTI törvény hatására csökkentek a díjak".
Megtehetik ezt a bankok az ügyfelekkel?
Lapunk megkereste a pénzintézetek felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bankot, arra voltunk kíváncsiak, hogy jogszerűen jártak-e el azok a pénzintézetek, amelyek díjaikban nem érvényesítették a tranzakciós illeték részleges csökkentését. Ezt a választ kaptuk:
„A Magyar Nemzeti Bank (MNB) figyelemmel kíséri, nyomon követi a hazai hitelintézetek folyószámla-költségeinek, s ezen belül az átutalási díjaknak az alakulását. A magyar kormány deklaráltan a banki folyószámlákkal kapcsolatos ügyfélterhek (illetve a készpénzhasználatból eredő fogyasztói költségek) csökkentése érdekében mérsékelte a hitelintézetek tranzakciós illetékét. A jogszabályok alapján a jegybanknak ugyanakkor nincs hatásköre a számlaköltségek csökkenését felügyeleti intézkedésekkel közvetlenül kikényszeríteni.
Az MNB a számlaköltségek alakulása kapcsán (is) rendkívül fontosnak tartja a hitelintézeti piacon a versenyt, amely leszoríthatja, illetve kedvező szinten tarthatja az e szolgáltatáshoz kötődő ügyfélköltségeket. Ez azt jelenti, hogy – tudatos döntésekkel, bank- és bankszámlaválasztással – a fogyasztók kikényszeríthetik, hogy a verseny éleződésével minél több piaci szolgáltató kínálja megfelelő árakon, ugyanakkor magas minőségben számlaszolgáltatásait.
Az ügyfelek döntéseit az MNB fogyasztói tudatosságot erősítő alkalmazásai, pénzügyi edukációt támogató eszközei is segítik. A jegybank honlapján elérhető Bankszámlaválasztó programja – jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségnek köszönhetően – valamennyi magyarországi hitelintézet folyószámláinak részletes adatai (ezen belül az átutalás költségei is) megtalálhatók. A program az adott ügyfél konkrét bankolási szokásai alapján minden lehetséges költséget összeadva havi átlagos fizetési terhet is kalkulál. Ezek a különböző hitelintézetekre vetítve percek alatt összehasonlíthatók. Javasolt, hogy a fogyasztók ne csak bankszámla-választáskor, hanem meglévő számlaszerződésük időszakában is vessék össze más bankok áraival számlaköltségüket, s – ha szükséges – éljenek a bank(számla)váltás szabadságával.”- zárja válaszát a jegybank.
A legújabb kormányzati nyilatkozatok alapján egyébként napirendre kerülhet a pénzügyi tranzakciós illeték teljes eltörlése is, mellyel olcsóbbá válhatnak a szolgáltatások – persze csak akkor, ha ezt a bankok is megjelenítik a díjaikban. Az állam azonban egyelőre még 228 milliárd forintot vár a tranzakciós illetékből annak ellenére is, hogy a 20 ezer forint alatti tranzakciókból már nem számít bevételre.
Minden jobb lesz - de nem biztos, hogy olcsóbb
Trencsán Erika, a Bankráció elemzője szerint az idei év mérföldkő lesz a lakossági bankolás szempontjából. Januárban ugyanis megkezdődött a bankokban az úgynevezett azonnali átutalási rendszer tesztelése, amely várhatóan júliusban indul élesben. A rendszer segítségével a lakossági átutalások azonnal (egészen pontosan 5 másodpercen belül) megérkeznek majd. A magyar bankoknál jelenleg a tranzakcióalapú árazás a divat, ezzel szemben sok nyugati országban a csomagalapú - utóbbi gyakorlat esetleges átvétele alacsonyabb díjakat eredményezhet a lakossági ügyfelek számára. A központi tranzakciós infrastruktúra bankok által fizetendő költségét egyébként január 1-jétől a GIRO át is alakította csomagárazásra.
Kérdés, hogy a tranzakciós illeték változtatásával teljesül-e az állam célja, azaz sikerül-e az azonnali átutalási rendszer támogatására minél intenzívebb elektronizálni a készpénzforgalmat (és fehéríteni a gazdaságot), ha a bankok többsége nem törli el az ügyfél felé ezt a terhelést, vagy úgy alakítják a csomagot, hogy egy nagyon hasonló összeget vetnek ki rájuk más címszóval. Mivel az azonnali átutalások konkrét díjairól még nem lehet sokat tudni, és a pénzügyi tranzakciós illeték végleges búcsújáról sincs konkrét döntés, ezért jelenleg szakértő sem akad, aki arra vállalkozna, hogy pontos előrejelzést adjon a mindennapos bankolás árának csökkenéséről.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.