szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Így is komoly gondokkal küszködik az ágazat, főleg a korábbiaknál jóval magasabb bérigények miatt.

Júniusban már kis híján elérte a 2019-es, tehát a járvány előtti bevételét a vendéglátás – számolt be a statisztikai adatok alapján a Blokkk.com. A kereskedelmi szakportál, amely úgy számolja, a 2019-es júniushoz képest 5 százalékkal van elmaradva az ágazat, 2020-hoz képest viszont több mint 40 százalék a többlet, ugyanakkor megjegyzi: 2021 első féléve összességében 190 milliárd forintos veszteséget hozott az ágazat számára. Mindez természetesen kevesebb a 2020-as, 400 milliárdos buktánál, ám nagy kérdés, hogy az alapvetően magasabb árakat hogyan tudják kigazdálkodni a vendéglátósok.

A bajokat tetézi a munkaerőhiány, ez magyarázza, hogy van ahol már bruttó 1300 forintos órábért ajánlanak a felszolgálóknak és 1500 forintost a pultosoknak, de Siófokon van olyan hely, ahol majdnem félmilliós bruttó fizetésért keresnek pincért, Balatonfenyvesen pedig egymillióért szakácsot – ezzel, a munkavállalás hosszabb ideje miatt felveheti a versenyt egy budapesti étterem 700 ezres, vagy egy német szálloda átszámítva 800 ezres havi ajánlata is.

Képünk illusztráció

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!