szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A McDonald'sot többen is bírálták amiatt az elmúlt napokban, hogy nem zár be Oroszországban. Most megteszi.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

A McDonald's kedden közölte, hogy ideiglenesen bezárja oroszországi éttermeit. A Reuters szerint a gyorsétteremlánc azt is közölte, hogy 62 ezer oroszországi alkalmazottjának továbbra is ad fizetést.

A McDonald'sot többen is bírálták amiatt az elmúlt napokban, hogy nem követte azon cégek sorát, amelyek otthagyták Oroszországot. Emellett többen bojkottot is hirdettek ellenük, így nehéz helyzetbe kerültek.

Több nyugati cég egyelőre még nem jelezte, hogy távozna Oroszországból. Maradt a Coca Cola, a Pepsi, a Starbucks, a KFC és a Burger King is. Beszüntette viszont a tevékenységét mások mellett az IKEA, a Levi's, a Volkswagen és a Netflix is.

Putyin Szíriából hozna zsoldosokat a Pentagon szerint - percről percre az orosz-ukrán háborúról

Immár több mint 400 civil áldozata van a napok óta tartó orosz-ukrán háborúnak, amely az ENSZ közlése szerint a leggyorsabban eszkalálódó menekültválság is Európában a II. világháború óta. Az ukrán elnök, Volodomir Zelenszkij továbbra is a fővárosban, Kijevben van, nemrég be is jelentkezett az irodájából. Hírfolyamunkat percről percre frissítjük.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!