Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Ezekben a napokban szavaznak három amerikai Amazon-raktár dolgozói arról, hogy szakszervezetet alapítsanak-e. Sikeres kísérletre nem volt még példa a cégnél.
Egy európai számára semmi hírértéke nincs annak, hogy egy vállalat dolgozói szakszervezetbe tömörülnének, az Egyesült Államokban annál meglepőbb az ilyen kísérlet. Márpedig az Amazon három raktárában ezekben a napokban szavaznak a dolgozók arról, hogy szakszervezetet alakítsanak-e.
A BBC megszólaltatta a munkavállalói szervezkedés egyik vezetőjét, Chris Smallst. Ő elmondta: még 2020-ban szervezett egy kisebb tüntetést, mert a járvány elején sorra betegedtek meg a beosztottjai, és úgy érezte, hogy a cég nem tesz meg mindent az egészségük védelméért – mire válaszul a karanténszabályok megsértésére hivatkozva kirúgták. A következő hónapokban azonban sorra jöttek a hírek arról, hogy mennyire rosszul bánnak a járvány alatt a dolgozókkal, így egyre többen szerettek volna változást. (Az egészre rátett egy lapáttal az, hogy kiszivárgott a cégvezetők egy belső levele, amely szerint nem baj, ha Smalls lenne a szakszervezeti mozgalom arca, mert alááshatnák vele a szakszervezetekbe vetett bizalmat – állítólag aki írta a levelet, nem tudta, hogy Smalls fekete, de azért nem nehéz ebbe belelátni egy rasszista mellékszálat is.)
A változást követelő dolgozók célja magasabb béreket, hosszabb munka közbeni pihenőidőket, több fizetett szabadságot és táppénzt kiharcolni – mondta el. A cégvezetés azt állítja: már most is versenyképes fizetéseket kínál, a szakszervezet pedig csak a bürokráciát növelné, és a tagsági díjak miatt rosszul járnának a csatlakozók. Több „továbbképzést” is szerveztek, ahol az volt a téma, hogy a szakszervezet nem alkalmas kedvezmények kikényszerítésére.
Tavaly Alabamában már tartottak egy szavazást, ott kétharmados többséggel elutasították a dolgozók a szakszervezetbe tömörülést, de az egy masszívan jobboldali, a szakszervezeteket nem támogató környezet, a szakértők szerint a mostani New York-i szavazásokon nagyobb az esély a sikerre.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.