Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Mol-vezér szerint régen túl vagyunk azon a ponton, ameddig a 480-as ársapka tartható volt.
Már maga az árszabályozás is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány – mondta Hernádi Zsolt Mol-vezér az ATV Heti Napló című műsorában. Hernádi szerint a vállalatánál korábban bejelentett korlátozásokra azért volt szükség, mert fontosabb, hogy legyen üzemanyag, mint hogy mennyi. Hozzátette, csak remélni tudja, hogy az 50 literes limit alá már nem kell menniük.
A 480-as ársapka tarthatóságát firtató kérdésre válaszolva Hernádi elmondta, messze túl vagyunk ezen a ponton, itt már „picit elkezdtünk hazardírozni”, hiszen Magyarországon fogyasztásnövekedés van, és a 480 forintos ár az importot megszünteti Magyarországon. Ez egy olyan probléma, amit még egyszer végig kell gondolni.
Hernádi szerint piaci szempontból előbb vagy utóbb, de meg kell szüntetni az ársapkát. Mindent összevetve a Mol tartósan magas üzemanyagárra készül.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.