Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Airrel szemben is

Az elmúlt időszakban megnőtt a panaszok száma a légitársasággal szemben az Igazságügyi Minisztérium szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Airrel szemben is

Fogyasztóvédelmi eljárás indul a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben – közölte az Igazságügyi Minisztérium. A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott.

A panaszok szerint a légitársaság

  • nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén,
  • nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak,
  • nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat, valamint
  • emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.

Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál – olvasható a közleményben.

A Ryanairrel szemben is indult fogyasztóvédelmi eljárás idén nyáron, a légitársaságot két hete 300 millió forintra büntette a Fővárosi Kormányhivatal. Azzal indokolták a bírságot, hogy megtévesztette a Ryanair a fogyasztókat, amikor azt állította, hogy a légitársaság az extraprofitadó alanya, pedig az a földi kiszolgálást végző cég. A Ryanair vezetése azt közölte: amint megkapja a határozatot, fellebbez ellene, ha kell, kész az EU bíróságáig elvinni az ügyet.

Az elmúlt hónapokban több botrányos esetről is beszámolt a sajtó a Wizz Airrel kapcsolatban. Június végén egy házaspár londoni járatát törölték, ami után három nappal későbbre ajánlottak nekik repülőjegyet. Korábban pedig arról érkezett hír, hogy megfelelő tájékoztatás nélkül hagyta a Budapestre tartó utasokat Párizsban a légitársaság. Nagy vihart váltott ki egy lutoni eset, amikor a magyar utasok két napig a repülőtéren rekedtek, mert a Wizz Air budapesti járatát törölték.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.