Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
63 százalékkal nőtt egy év alatt a cég árbevétele, 41 milliárd forint után 67 milliárd forint folyt a cég kasszájába.
Matolcsy Ádám barátjának cége, Somlai Bálint Raw Development Kft.-je tavaly története legjobb évét zárta, hiszen 63 százalékkal nőtt egy év alatt a cég árbevétele, 41 milliárd forint után 67 milliárd forint folyt a cég kasszájába – írja a 444 a cég éves beszámolója alapján, amit bőven a május végi határidő után, július 8-án adtak le.
Az nem derült ki, minek köszönhető a növekedés, az viszont igen, ezzel párhuzamosan a cég kiadásai is nagyot ugrottak. Anyagjellegűként 53,1 milliárdot könyveltek el az előző évi 31,9 milliárd után, ennek a legnagyobb részét eladott (közvetített) szolgáltatások értékeként könyvelték el, 50,9 milliárd forintot. 1,5 milliárdról 2 milliárd forintra nőttek a személyi jellegű ráfordítások is, ami részben a dolgozói létszám emelkedésével áll összefüggésben, az átlagos dolgozói létszám ugyanis 86-ról 100 főre emelkedett. Ebből levezethető, hogy a havi átlagos bruttó bér 1,39 millió forint volt tavaly az előző évi 1,25 millió forinthoz képest.
Bár üzemi szinten a cég növelte a nyereségét, egy 9,8 milliárd forintos árfolyamveszteségnek köszönhetően végül az előző évi 5,3 milliárd forint után 2,5 milliárdra csökkent. A korábbi évekhez hasonlóan Somlai most sem fizetett osztalékot.
Somlai Bálint Németország mellett Horvátországban is terjeszkedett, tavaly május 14-én ugyanis létrehozta a Raw Development d.o.o nevű céget 2500 eurós, vagyis árfolyamtól függően nagyjából 1 millió forintos törzstőkével. A horvát cégnyilvántartás szerint remekül indult a cég számára az év, amely 347 ezer eurós bevételt könyvelhetett el. Ebből a kiadások elszámolása után 22 ezer eurós, vagyis 9,1 millió forintos nyereség maradt.
A Raw Development emellett megvált egy 54,5 milliárd forint értékű „egyéb tartós részesedésétől”, ami az előző évi dokumentumok alapján nem más, mint a Száraz István-féle Dry Real Estate Zrt.-ben lévő 1,96 százalékos részesedés. A lap szerint a részesedésszerzés összefüggésben lehet azzal a furcsa 50 milliárd forintos kötvénykibocsátással, amit a Raw Development hajtott végre, a kibocsátással párhuzamosan ugyanis osztalékelsőbbségi részesedést szerzett a Dry Real Estate-ben. Meglepően furcsa viszont, hogy nemcsak a Dry Real Estate-ben meglévő részesedés tűnt el a Raw Development mérlegéből, de az 50 milliárd forintos kötvénykibocsátásból származó tartozás is, ezzel pedig a korábbi töredékére apadt a cég adóssága, 93 milliárd forintról 36,5 milliárdra.
Az MNB friss jelentése Somlai Bálint cégével is részletesen foglalkozik.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!