Egy dél-magyarországi történet remek példa arra, hogy ha kizárólagossá válik egy szolgáltató működése egy adott területen, akkor mennyire egyoldalú lehet a szerződési kényszer és ebből következően a fogyasztó kiszolgáltatottsága. Ennek köszönhetően a szolgáltató évente akár 100 millió forintos nagyságrendben is besöpörhet olyan díjat, amelyért cserébe semmit sem végzett. A Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. 35 évre kapott koncessziót az államtól a szemétszállítási bizniszre, így vele szemben nincs alternatíva, az ő szabályai több évtizeden át megkerülhetetlenek a fogyasztók számára.
A Baranya megyei Komló és környéke nem tartozik az ország leggazdagabb vidékeihez, a munkanélküliség ott most is 5 százalék fölött van, de a megye falvaiban nem ritka a 10-15 százalékos munkanélküliségi ráta. Ezeken a településeken a családoknak kétszer is meg kell gondolniuk, hogy ha van a birtokukban egy olyan ingatlan, amely valamilyen okból megüresedett, akkor annak a létezése minél kisebb teherrel járjon, így például a szemétszállítási díjat ne kelljen fizetniük utána.
Így járt el a HVG egyik olvasója is, aki kérelmezte, hogy az idén először februártól júniusig függesszék fel a szolgáltatást, azzal, hogy a későbbiekben dönti el, mi történik az ingatlannal. A szüneteltetést egyébként is csak legfeljebb egy évre lehet bejelenteni.
Az erről szóló megállapodás megköttetett, amit a Mohu területi alvállalkozója, a Dél-Kom Kft. vissza is igazolt. Az erről szóló dokumentum pedig világosan tájékoztatta a fogyasztót, hogy az ügyfél köteles a szüneteltetést követő 30 napon belül egy olyan igazolást benyújtani a szolgáltatónak, amelyet a víz- vagy villanyóra alapján állítanak ki, méghozzá a szüneteltetés idején nulla fogyasztásról.
A hiba a fogyasztó részéről ott következett be, hogy mire lejárt június vége után a 30 nap, addigra ő már rég benyújtotta a következő időszakra a szüneteltetési kérelmet, és a 30 napos határidőről megfeledkezett. Amikor ezután megérkezett a számla az igénybe nem vett szolgáltatásról, csak akkor kapott észbe, hogy mulasztást követett el, és azonnal a helyi vízművekhez fordult, amely ki is állította a nullás fogyasztásról szóló igazolást.
Csakhogy azt a Mohu már nem fogadta be. Bár a Dél-Kom szüneteltetési igazolásában valóban szerepelt a fogyasztó kötelessége, de szankció nem szerepelt mellette, ellenben a fizetési felszólítás előtt más figyelmeztetést nem küldtek az ügyfélnek. A komlói lakástulajdonos panasszal élt, ám a Dél-Kom erre csak azt tudta válaszolni, hogy ő a Mohu általános szerződési feltételeiben foglalt szabályoknak megfelelően köteles eljárni.
A válaszlevélben hozzátették – amit magában az eredeti visszaigazolásban nem –, hogy az igazolás benyújtásának határidőn belüli elmulasztása, illetve a legfeljebb fél köbméternyi víz vagy 50 kilowattórányi áram fogyasztásának túllépése a közszolgáltatási díj visszamenőleges kiszámlázásával jár. Bár azt elismerte a szolgáltató, hogy az adott időszakra nullás volt az ingatlan fogyasztása, de miután „társaságunk részére az igazolási kötelezettség teljesítésére való ismételt felhívásra vonatkozóan nincs előírás”, így a „kiterhelt díj megfizetésétől” nem áll módjukban eltekinteni.
Vagyis figyelmeztetés nélkül jön a behajtás, holott a szolgáltató maga is tudja, hogy egy deka szemetet nem szállított el az adott ingatlanról. Mintha a Mohura nem vonatkoznának a Polgári törvénykönyv szabályai, amelyek kimondják, hogy egy szerződés fennállása alatt a felek kötelesek együttműködni és tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről. Az esetlegesen szolgáltatás nélkül kiszabott díj nagyon is lényeges körülmény.
A Polgári törvénykönyv azt is kimondja, hogy „A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott.”
Márpedig az ügyfelek okkal bízhatnának abban, hogy tájékoztatást, illetve figyelmeztetést kapnak lényeges kérdésekben a szolgáltatóktól, miközben a nulla teljesítésért történő pénzbehajtás nem feltétlenül tisztességes.
A Mohu a HVG érdeklődésére megerősítette, hogy ha a gyakorlatilag nullás víz- vagy áramfogyasztásról nem érkezik meg az igazolás a 30 napos határidőn belül, kiszámlázzák a díjat. A cég arra hivatkozik, hogy a szüneteltetés feltételeiről részletesen tájékoztatják az ügyfeleket egyrészt az erről szóló nyomtatványon, illetve a személyes, a telefonos vagy az online ügyfélszolgálatokon is.
Ami tény, hogy míg a baranyai ügyfél tájékoztatóján még nem szerepelt a mulasztás szankciója, jelenleg a tájékoztatón már valóban ott van, hogy a határidő elmulasztása az egyébként esedékes díjak kiszámlázásával jár. A Mohu ugyanakkor arra nem válaszolt, miért nem küldenek előzetes figyelmeztetést a fogyasztónak, vagy ha a fogyasztó mégis tudja igazolni azt, hogy az ingatlant nem használta, miért nem kérhet felülvizsgálatot, miért utasítják el ilyenkor a panaszt.
Holott a Polgári törvénykönyv azt is tartalmazza, hogy egy szerződésben nem lehet olyan kikötés, amely a felek jogait indokolatlanul korlátozza, vagy aránytalanul a fogyasztó hátrányára tér el a szokásos piaci gyakorlattól, beleértve az ellenszolgáltatás nélküli díj beszedését. Mi több, a fogyasztóvédelmi törvényben is az szerepel, hogy tisztességtelen, de legalábbis megtévesztő kereskedelmi gyakorlat, ha valaki nem teljesített szolgáltatáshoz kapcsol díjat (például úgy tesz, mintha kötelező lenne, holott csak a saját szabályzata mondja ki azt).
A HVG azt is megkérdezte, hogy 2024-ben és 2025-ben a Mohunak összesen hány lakossági ügyfele kérte a szolgáltatás szüneteltetését, és hány esetben nem érkezett meg 30 napon belül az igazolás, illetve, hogy a Mohu ezekben az esetekben összességében mekkora összeget követelt meg az ügyfeleitől. A válasz annyi volt, hogy „országos szinten a lakossági ügyfelek alig 1 százaléka kért 2024-ben és 2025-ben szüneteltetést”.
Ez azonban közel sem olyan kis szám, mint ami az alig 1 százalékból következne, hiszen Magyarországon mintegy 4 millió háztartás van, és ha azt feltételezzük, hogy ezek különböző okoknál fogva nem mind fogyasztói a Mohunak, akkor is mintegy 3 millió lakossági fogyasztóval számolni lehet, amelynek az egy százaléka egy kisvárosnyi, 30 ezer ember. A komlói fogyasztónak 16 ezer forintja bánta a feledékenységét és a szolgáltató hajthatatlanságát. Ez azt jelenti, hogy az eljárásmód potenciálisan százmillió forintos nagyságrendben veti fel annak lehetőségét, hogy a szolgáltató teljesítés nélkül kasszíroz.
Természetesen lehet békéltető testülethez és a területi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi osztályához fordulni, illetve kihasználni a jog adta minden eszközt, ám amíg verseny nélkül kizárólag egy-egy szereplő van a piacon, addig a monopolhelyzetben lévő vállalatok nem is fogják a fogyasztók kegyeit keresni.
Ez nem az első ilyen eset, februárban az elhunyt nagymama üresen maradt otthonánál nem sikerült lemondani a szemétszállítást a Mohunál:
