Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Tavasszal épülhet ki a gyártáshoz szükséges mennyiségű szürkevizet hozó vezetékes csatlakozás.
Műszakilag készen állunk, az engedélyek függvényében tud majd elindulni a cellagyártás, mivel a módosított környezethasználati engedélyre még számos más engedély épül. Úgy gondoljuk, viszonylag jól állunk, ha hónapot kell mondani – de ez tényleg nagyon képlékeny még –, akkor ez március-április lehet
– mondta el a CATL szerdai, debreceni sajtótájékoztatóján Szilágyi Balázs, a kínai akkumulátorgyártó nagyvállalat debreceni leánycégének közügyekért felelős vezetője.
A cellagyártás indulása az eredetileg tervezett 2025 végéről csúszott el, a késés egyik kiváltó oka az volt, hogy a debreceni vizes infrastruktúra kapacitása miatt egyszerűen nem tudtak a gyártáshoz elég szürkevízhez – tisztított szennyvízhez és felszíni vizek, például esővíz keverékéhez – jutni. Szilágyi most azt is elmondta, hogy az erre szolgáló csővezeték kiépítése már folyamatban van, és a tervek szerint tavaszra meglesz a szükséges vezetékes kapcsolat a CATL-gyártelep és a szomszédos vízmű között.
Nemcsak a cellagyártás csúszik, de a második debreceni gyártóegység kivitelezése is, a társaság idei pénzügyi beszámolójában szó szerint az egység felfüggesztéséről írtak, ám a cég az ennek kapcsán kiadott közleményében mégis azt hangsúlyozta, hogy ilyesmiről szó sincs, csak újra kell tervezniük a második cellagyár kivitelezését. Most Szilágyi azt mondta, a második gyáregység tervezése jól halad, de egyelőre az első beindítására koncentrálnak, ha az megtörtént, majd utána kezdenek a kettes számú egység engedélyeztetésével foglalkozni.
A tervek szerint végül majd három gyáregységgel működő debreceni CATL évi 100 gigawattórás kapacitásra kapott engedélyt, ettől nagymértékben nem fognak eltérni, de a modulgyár kapacitása például az eredetileg engedélyezett 40 gigawattóra per évről a környezethasználati engedély minden módosításával nőtt, és mára megközelíti a 60 gigawattórát, mivel a tervezettnél nagyobb csarnokot építettek, mégpedig azért, hogy ha lesz második cellagyár, akkor ne kelljen hozzá egy újabb modulgyárat is felhúzni. Szilágyi azt mondta, a harmadik üzemre semmilyen elfogadott terv nem létezik még, de továbbra is a 100 gigawattórás összkapacitás az irányszám.
A mintegy 7,3 milliárd eurós gigaprojekthez a magyar állam 800 millió eurós támogatást vállalt, ám ezt a CATL még mindig nem kapta meg, mert az Európai Bizottság még mindig nem döntött arról, mindez szabályszerű-e. Szilágyi ebben a kérdésben nem tudott újdonságokkal szolgálni, azt mondta, a kommunikáció a bizottság és az érintett kormányhivatal között zajlik, ők csak a bizottsági megkereséseknek tesznek eleget, válaszolnak a kérdésekre, de amúgy csak várnak, és reménykednek a pozitív elbírálásban. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy a terveik arra épültek, hogy lesz állami támogatás, és ha a kormány által vállaltak változnak, akkor kénytelenek lesznek ők is átgondolni a terveket, de egy ilyen forgatókönyv részleteiről még nem született konkrét döntés.
Szilágyi ismertette az új, már harmadjára módosított környezethasználati engedély főbb adatait is. Eszerint az első verzióhoz képest most 43 százalékkal kisebb károsanyag-kibocsátásra kaptak engedélyt – ebben szennyvíz és a levegőbeli kibocsátás is beleértendő –, az ivóvíz minőségű víz, illetve szürkevíz felhasználását pedig mintegy harmadával csökkentették az eredetihez képest, 3368 köbméter per napról 1299 köbméter per napra.
A gyártási tevékenység átlagos fajlagos energiaigényét is csökkentik a legelőször kommunikálthoz képest, áramban 640 gigawattóra per évről 308-ra mentek le, a gázfogyasztásnál szintén kb. felezés történt, 458 gigawattóra per évre. A Védegylet és a civilek által a korábbi környezethasználati engedély miatt indított perben érdemi előrelépés nem történt, a bíróság még nem jelezte, mi lenne a következő lépés.
Nemrég ment híre, hogy a CATL évi 25 ezer tonna NMP-oldószerrel szennyezett vizet szállít majd Komáromba, hogy ott egy dél-koreai üzem feldolgozza. Ezzel kapcsolatban Szilágyi azt mondta, eredetileg a saját, helyi termelésükbe akarták volna integrálni az NMP-s víz feldolgozását, de egy jogszabályi változás miatt olyan kihívásokkal szembesültek, hogy inkább bevontak egy külső szereplőt. Azt is elmondta, hogy a szerződést még nem írták alá, nincs kizárva, hogy végül egy közelebbi partnerrel állapodnak meg, de a szennyezett víz Debrecenből való elszállítása a partner feladata lesz.
A debreceni CATL 2024-es árbevétele 3 milliárd forint volt, az idei pedig, úgy néz ki, 9 számjegyű lesz. Szilágyi szerint ha teljesül az árbevételi tervük, már idén Hajdú-Bihar megye tíz legnagyobb bevételű vállalkozása között lesznek.
Október elején kezdődött, és december közepéig tart a debreceni CATL negyedik toborzási kampánya, ezt már Kitta Alexandra, a cég toborzási vezetője mondta el, aki szerint most több mint ezer fő dolgozik a vállalatnál, kétharmaduk magyar. A maradék egyharmadban a kínaiak a fehérgallérosok, akik a technológiai tudás átadására érkeztek, más külföldi munkások pedig, ahogy fogalmazott, a gyártás stabilizálására.
„Most inkább fizikai munkásokat keresünk nagyon nagy létszámban” – mondta Kitta, majd hozzátette, hogy 2026 első negyedévében 1500 fősre tervezik bővíteni a mostani állományt. Ha teljesülnek az eredeti tervek, és mindhárom üzem teljes kapacitáson működik, akkor a CATL-telep 8-10 ezer főt is foglalkoztathat, 80 százalékban fizikai, 20 százalékban szellemi dolgozókat.
Tíz éve vettem az első elektromos autómat Kínában, akkor egy töltéssel 150 kilométeres hatótávot lehetett elérni, de ma már könnyen találni a piacon több mint 700 kilométeres hatótávúakat, sőt, van már ezer kilométeres is
– mondta Matt Shen, a CATL európai működésért felelős ügyvezető igazgatója. Shen szerint az európai EV-piac óriási felfutás előtt áll, mert a kontinensen az EV-penetráció az év első felében elérte a 26 százalékot, év végére pedig meglehet a 29 százalék is.
A CATL pedig itt helyben az „Európában, Európának és Európából” elvet követi, és ezt hangsúlyozandó röviden szót ejtett egy kifejezetten a helyi piacra kifejlesztett akkumulátorról, illetve töltőről. Ez a Shenxing Pro, ami 12 év alatt avul csak el, legalább 1 millió kilométert ki lehet belőle facsarni, és egy töltéssel több mint 750 kilométeres hatótávot tud biztosítani. A Shenxing Pro töltő pedig mínusz 25 Celsius-fokon is képes 20 százalékról 80 százalékra tölteni a kocsit, 20 percen belül, így a nagyobb zöldítési szándékú, de hidegebb skandináv országokban lehet a megoldás.
Shen elmondása szerint a CATL-nek most 37,9 százalékos a részesedése a globális akkupiacon, 200 autógyártónak szállítanak, mára 20 millió CATL-akkus autó jár a világ útjain, és együtt 300 milliárd kilométert tettek meg.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?