Itt az Anton Vezuv első nagylemeze
 

Itt az Anton Vezuv első nagylemeze

Az év egyik legkülönlegesebb lemezét adta ki az öttagú budapesti Anton Vezuv zenekar. Az Into The Sea című debütáló albumuk néhány dalát a korábban a Portisheaddel, az Oasisszel és Robbie Williamsszel dolgozó angol hangmérnök, Rupert Coulson keverte.

hvg.hu hvg.hu

Ukrajna kihagyja jövőre az Eurovíziót
 

Ukrajna kihagyja jövőre az Eurovíziót

Ukrajna nem indul a jövő évi bécsi Eurovíziós Dalfesztiválon – jelentette be pénteken az Ukrajnai Nemzeti Televíziós Társaság. A döntést az ország nehéz helyzetével indokolták, de 2016-ban újra részt vennének a versenyen, és lehet, hogy a bécsi rendezvényt ettől függetlenül közvetítik majd.

MTI MTI

Motoros okozott botrányt a pécsi zsidó kiállítás megnyitóján
 

Motoros okozott botrányt a pécsi zsidó kiállítás megnyitóján

Kisebb incidens zavarta meg a zsidó-magyar együttélésről szóló kiállítás péntek délutáni megnyitóját Pécsen – jelentette a hvg.hu tudósítója. Egy motoros hajtott be a rendezvény után az emberek közé, és állítólag antiszemita jelszavakat kiabált.

hvg.hu hvg.hu

Ilyen az, ha a fiatal Woody Allen a bulinegyedben szerencsétlenkedik
 

Ilyen az, ha a fiatal Woody Allen a bulinegyedben szerencsétlenkedik

Felszabadult nevetés és meghatottság. Ritkán generál ilyen reakciókat magyar film a magyar nézőkből, de a miskolci Cinefesten csütörtökön alig lehetett olyan emberrel találkozni, aki ne vidáman és feltöltődve lépett volna ki a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film vetítéséről.

hvg.hu hvg.hu





Tarantino kedvencére cserélték Johnny Deppet – filmelőzetes
 

Tarantino kedvencére cserélték Johnny Deppet – filmelőzetes

Tim Burton mindent kihozott a babaházas horrormesékből, amit lehetett, most eggyel komolyabb filmmel jön – a Big Eyes egy anonimitásra kényszerülő festőnő és az általa hírnevet szerző férje igaz történetét meséli el. A stílusváltás mellett a megszokott színészek lecserélése is jó döntésnek bizonyulhat.

hvg.hu hvg.hu

Újragondolnák Budapestet
 

Újragondolnák Budapestet

A szeptember 23. és 28. között zajló PLACCC fesztivál arra bíztat, hogy ne csak éljünk a budapesti terekben, hanem éljük is meg őket.

hvg.hu hvg.hu

14 üveg bor, pezsgő, vodka, whisky, ánizs: ennyit iszik Depardieu egy átlagos nap
 

14 üveg bor, pezsgő, vodka, whisky, ánizs: ennyit iszik Depardieu egy átlagos nap

Gérard Depardieu nem titkolta el alkoholfogyasztási szokásait, így megtudhattuk: pezsgővel vagy vörösborral kezd, aztán megint pezsgőt bont, mindeközben elkortyolgat egy kis ánizslikőrt, az ebédhez két üveg bor dukál, délután pezsgő és sör van a menüben, addigra kiürül az ánizslikőrös üveg is. Az estét vodkával, vagy whisky-kortyolgatással zárja. Saját bevallása szerint szereti az életet és még nem fog meghalni. Orvosai máshogy gondolják.

hvg.hu hvg.hu


Azt mondják, nincs feketelista, de akkor hiszem, ha bizonyítják
 

Azt mondják, nincs feketelista, de akkor hiszem, ha bizonyítják

20 évig nem jutott senkinek az eszébe, de most „újra felfedezték”. Játszik az Utóéletben, a Swingben és az októberben bemutatandó Pintér Béla-darabban. De zavarja az a gyakorlat, hogy mindig divatba hoznak egy-egy művészt, és akkor ő játszik mindenben. A politikai szerepvállalással felhagyott, de nem lett reményvesztett. Csákányi Eszterrel beszélgettünk.

Lukács Andrea Lukács Andrea

Paprikás lesz a hangulat hétvégén Kalocsán
 

Paprikás lesz a hangulat hétvégén Kalocsán

Hétvégén rendezik megy a XXV. Kalocsai Paprikafesztivált. A vendégek megismerhetik a paprikatermesztés hagyományaival, a paprikás ételek ízharmóniájával, valamint a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel.

MTI MTI

Jimi Hendrix utolsó napja a Földön
 

Jimi Hendrix utolsó napja a Földön

Jimi Hendrix zenei teljesítményénél is fontosabb talán, hogy ikonként ma is a féktelen és kísérletező, a szabadságkeresés nevében a társadalmi normáktól is elszakadó, azokat felrúgó korszakot és életérzést testesíti meg. 44 évvel ezelőtt, 1970. szeptember 18-án halt meg.

cz. cz.

Megvizsgálták Chopin szívét, és rájöttek valamire
 

Megvizsgálták Chopin szívét, és rájöttek valamire

Szakértők megvizsgálták Fryderyk (Frédéric) Chopin (1810-1849) világhírű lengyel romantikus zeneszerzőnek a varsói Szent Kereszt-székesegyházban őrzött szívét, és megállapították, hogy az tuberkulózis és esetleg más tüdőbetegségek nyomait mutatja. Ez egybevág a Chopin halálakor, 1849-ben kiadott párizsi orvosi jelentéssel, amely szerint a lengyel születésű komponista halálát tuberkulózis okozta.

MTI MTI

Ne feledje, létezik olyan, hogy Cseh Tamás Program!
 

Ne feledje, létezik olyan, hogy Cseh Tamás Program!

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hamarosan közzéteszi a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program két új pályázatát, amelyek közül az egyik a vidéki klubokat, a másik az előzenekarok fellépéseit támogatja.

MTI MTI


Nincs meg, kinek kell nyerni az X-Faktort – interjú Little G-vel
 

Nincs meg, kinek kell nyerni az X-Faktort – interjú Little G-vel

A sokat szidott kereskedelmi tévék tehetségkutatói menthetik meg a hazai zenészeket – Szűcs Gábor (Little G Weevil) Amerika ismertebb blues-előadói közé küzdi fel magát, és most a tengerentúlon töltött tíz év után az X-Faktor legújabb mentoraként látogat vissza Magyarországra. Miért állt földbe a magyar blues? Mi a különbség jó és rossz emigrálás között? És mennyire ciki külföldön próbálkozni? Interjú.

cz. cz.

Jövő pénteken temetik Sztankay Istvánt
 

Jövő pénteken temetik Sztankay Istvánt

Jövő pénteken, szeptember 26-án 15 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Sztankay Istvántól, a nemzet színészétől Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkársága szerdán.

MTI MTI