Életműdíjjal tünteti ki Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt november 30-án a tallinni Black Nights Filmfesztivál. Az észt online média kedden közölte, hogy a 75 esztendős filmrendező a díjátadó ceremóniára Tallinnba utazik.
Meghosszabbított nyitva tartással és rendhagyó programokkal várja az érdeklődőket a vasárnap záró Monet, Gauguin, Szinyei-Merse, Rippl-Rónai kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában a hétvégén.
30 éve dolgozott együtt utoljára a legendás brit csoport Az élet értelme című filmen. Még nem tudni, hogy pontosan mi lesz az új közös vállalkozás, de már lebegtetik.
"Aki nincs ellenünk, az velünk van" – szól a Kádár-rendszer közismert mottója. Azt már kevesebben tudják, kik voltak azok, akik nem Kádár ellen, tehát vele voltak: értelmiségiek, művészek, veterán társutas politikusok, valamint 56-os vezetők, akik félelemből, vagy pozíciókért cserébe hajlandóak voltak a Kádár-rendszert szolgálni. Róluk szól Tabajdi Gábor új könyve, amely bemutatja a frissen hatalomra került Kádár János szövetségi politikáját, azt a folyamatot, amellyel megszerezte a kulturális és politikai elit támogatását. A történésszel Kiegyezés Kádárral – "Szövetségi politika", 1956-1963 című, most megjelent könyvéről beszélgetünk.
Az utolsó működőképes Tigris 131-esként számon tartott második világháborús tankkal forgatja új filmjét Brad Pitt Nagy-Britanniában – ismertette a BBC News.
Összesen 45 millió fontból, vagyis átszámítva majdnem 16 milliárd forintból újították fel a londoni Tate Britain galériát. Elsősorban az intézmény legöregebb részeit állították helyre.
Az RTL választotta ki az X-Faktorba szánt Kistehén-dalt, amit végül letiltott. A zenekar vezetője csodálkozott, de örült, hogy pont rájuk gondolt a tehetségkutató-show. Kollár-Klemencz Lászlót kérdeztük a cenzúra-ügyről. Villáminterjú.
Nyolc év után ismét koncertet ad Magyarországon a popzene egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams. A brit énekes, a Take That egykori tagja 2014. április 25-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
A Scott Bradley által a 40-es és 50-es években írt kompozíciókat a londoni Royal Albert Hallban adta elő a John Wilson Orchestra Peter Morris és John Wilson vezényletével.
Harmadik nagylemezével is a brit albumlista élére jutott az excentrikus New York-i énekes-dalszerzőnő, jelenti a brit Guardian zenerovata. Lemezeladási adatai ugyanakkor nem túl acélosak.
Az X-Faktor vasárnapi adásában a Kistehén Tánczenekar lett volna az egyik extra produkció, de az RTL Klub programigazgatója nem engedte leadni az előre rögzített fellépésüket. Az együttes később a Facebookon azt írta, az Olyan izé vagy című dallal volt baja az RTL Klubnak.
Ismét a Thor: Sötét világ című szuperhősfilmre váltottak a legtöbben jegyet a hét végén az észak-amerikai mozikban: a 2011-es Thor folytatása 38,4 millió dollárt keresett péntektől vasárnapig.
Egy Farkasházy Tivadar és Andy Vajna között zajló perben derült fény a Blikk szerint arra az amerikai adóhivatali eljárásra, amely során 24 milliárd forintnak megfelelő összeget követeltek a magyar produceren és társán.
Washingtonban nagy sikerrel mutatták be Szász János A nagy füzet című filmjét, a rendező szerint "nem kell ahhoz magyarnak lenni, hogy megértsd ezt a filmet".
A miniszterelnök nemigen tudja mit akar azon kívül, hogy miniszterelnök akar maradni. Kabinetfőnöke szeme előtt pedig leginkább az inflációkövető életjáradéka lebeg. Előbbit Hevér Gábor, utóbbit Alföldi Róbert alakítja az Átriumban futó válságkomédiában.