Június 6-án indul a POSZT

Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a közönséget.


Idén is lesz POSZT

Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a közönséget.



Mindent vitt a leszbijelenet

Franciaországban lángol a vita a melegházasság alig egy hete életbe lépett engedélyezéséről, de a világ legrangosabb filmfesztiválja erőteljesen állást foglalt. Két lány szerelmi története, a La vie d’Adèle nyerte az Arany Pálmát, a rákból felépült Michael Douglas élete alakítását nyújtotta meleg zenészként, a mellékszekció egyik fontos díját pedig tóparton bujálkodó férfiak nyerték. Steven Spielberg zsűrije viszont az erőszakos Ryan Goslingból nem kért. Helyszíni tudósítás Cannes-ból.




A Halálos iramban győzött az amerikai mozikban

A Halálos iramban hatodik és a Másnaposok harmadik epizódja küzdött a nézők kegyeiért a hét végén az észak-amerikai mozikban: a versengésből 98 millió dollár (22 milliárd forint) feletti jegyeladással az autós akciómozi került ki fölényes győzelemmel.



Mellrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje

Mellrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje vasárnap, két héttel az után, hogy az amerikai filmsztár felfedte: tartva ugyanettől a daganatos betegségtől kettős emlőeltávolításon esett át.






Hol loptak radírt az Iskola a határon szereplői?

Ottlik Géza most lenne 101 éves - legismertebb műveit saját életének mozzanatai ihlették. Történeteit nem csak valós személyekhez és eseményekhez, vagy éppen egy-egy korabeli sanzonhoz kötötte, hanem életének legfontosabb helyszíneihez is. Különösen izgalmas belvárosi túrán jártunk - többek között megtudhattuk hol építettek bunkert, mi volt a közös Kosztolányi és Ottlik életében, vagy beengedtek-e fekete bőrű embert a Gellért Fürdőbe a harmincas években.



Felbukkant a volt IMF-vezér a Cannes-i Filmfesztiválon

Nagyon jó fogadtatásban részesült az utolsó két versenyfilm, két világsztár filmrendező, a lengyel-francia Roman Polanski és az amerikai Jim Jarmush alkotása szombat este a 66. Cannes-i Filmfesztiválon, miközben a Croisette Alain Delon francia filmszínészt ünnepelte. A vörös szőnyegen pedig váratlanul megjelent új élettársával Dominique Strauss-Kahn, a szexbotránya miatt lemondott volt IMF-vezér is.




Vidnyánszky kiül ma a Vörösmarty térre

Ma 16 órától árusítja a jegyeket a Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival.