A zenekari léttel járó őrjöngő rohanás kicsinál. Pusztít. A körhinta gyorsan pörög, és érdemes belőle néha kiszállni.

Ezt tette öt és fél évvel ezelőtt az Emil.Rulez! zenekar is. Az önszántukból választott csönd után most megint a próbatermükben vagyunk. Nincs benne semmi mesterkélt lázadás, a letisztult káoszban minden a helyén van. A hangszerek, a kották, a bringa, a nyuszis bögre, a tizenix éves cipőmatuzsálem a sarokban, és az a két ember is, aki nem csak zenészként, barátként ül le a szőnyeg közepére. A kapocs a civódásaikban is benne van. Nem kell mindig egyetérteni a barátsághoz.

Hajós András és Hegyi György a 90-es évek közepén indította el a mai napig hobbizenekarként definiált, az évek során az amatőrből mégis profivá érett Emil.Rulez!-t. Hajós a Kodály-módszer, a kötelező zongora, a zenei általános, és rendszeres operába járás után a Little Richard ordibálós ugródeszkáján keresztül jutott el a saját zenekarig, Hegyit pedig a foszladozó úttörőszövetség és az ifivezető hóna alól előpendülő tábori gitározás lökte el idáig.

Stiller Ákos

Létrejött a magyar poppiacon egy furcsa sziget, ami sosem hasonlított igazán semmi másra, mégis fennmaradt, díjak nélkül is. Lementünk Zazie-val a metróba, bemásztunk vele az ágyba, szembejött a pattanásos asszisztens, a nő, aki csak derékig látszik, a tírarírarérerő, a faramuci Bell, és az abszolút sláger Hello Tourist. Mindez a végtelen fesztiválok, a végtelen megtett kilométerek, és a jól nevelt lerészegedések platóján.

Még egy ital, még egy slukk 

Öt évvel ezelőtt viszont eljutottak arra a pontra, hogy már nem tudtak válaszolni a kérdésre, miért csinálják.

"Kicsináltam magam, a megválaszolatlan kérdésekre pedig rosszul reagáltam: előrerohanással, exhibicionizmussal, még egy itallal, még egy slukkal, még egy koncerttel, még egy éjszakával" – meséli Hajós, Hegyi pedig egy pillanatig sem cáfolja.

"Nagyon szédítő forgatag a könnyűzene hátulról nézve. Az, amire a gyerekek rákattannak, hogy folyik a pia, ingyen van a drog, és pucér nők mászkálnak, egy csalfa illúzió, egyáltalán nincs így. De a körhinta így is nagyon gyorsan pörög. Akkor is pusztító, ha az ember nem drogozik és vedel egyfolytában."

Hajós nem csak a fizikai részéről beszél, azt mondja, "az az ötezer ember, aki beb*szva ordít és ugrál, az rabul ejt – de a szolgájává, a majmává is válsz". S bár felnéz azokra, akik 60 évesen is nyomják a rock&rollt, nekik ez egy idő után kevés lett: kihunyt a szereplés iránti éhségük.

"Lehet az a cél, hogy fesztiválozós, bulizós, ugrálós zenekar legyünk, de nekünk - mindenféle értékítélet nélkül – ez nem elég. Nem azért futottunk be, hogy elvigyen egy szívroham, vagy végzetesen alkoholistává váljunk. Úgy döntöttünk, hogy fogunk tudni ennél többet is csinálni."

Stiller Ákos

Hajós szerint általában sincs jó helyen a könnyűzene csak a fesztiválokon, amelyek néhány alterkapitalista család kezében összpontosulnak. "Ma ezeken a helyeken egyféleképpen lehet csak zenélni, ez pedig még a dalok hangszereléséig is visszahathat."

Armageddon vízió

A koncert- és fesztiválmentes évek éppen arra kellettek az Emil.Rulez!-nek, hogy megszabaduljanak ennek az életmódnak a béklyóitól, és véglegesen eleresszék a függést a rádióktól, a kiadói világtól (most vannak először nagy kiadónál, a Universal Musicnál), a sajtótól, a listáktól, és a top helyezésektől. "Ez korábban sem számított, mégsem tudtuk magunkról levakarni. Most viszont már senkivel sem kell szóba állnunk" – magyarázza Hajós, aki egyúttal azt üzeni a kortárs zenekaroknak is, hogy érdemes abbahagyni. Főleg egyeseknek lenne az.

Mivel azonban az évek során csak kifelé voltak csöndben (befelé inkább szabadegyetemként működtek), megint összegyűlt egy lemeznyi új dal, így pedig visszatérni is érdemesnek tűnik. Akkor is, ha Hegyi szerint az alkotófolyamatokat beárnyékolja valamiféle civilizációs armageddon.

"Ma nagyon vakító világ van, nő a villogás, egyre inkább szédül mindenki, és minden igyekszik elterelni a figyelmünket arról, hogy valójában teremtő lények vagyunk" – mondja Hegyi, aki korábban már írásban is jelezte: "ennek a szarnak a java még hátra van".

Most pedig egy szigorúan rövidített változatban el is magyarázza, mire gondol: "Ha ez minden létező világok legjobbika lenne, akkor nem lenne ennyi bánatos és ideges ember körülöttünk, márpedig én most nem kacagva szaladgáló embereket látok, hanem gyakorlatilag mindenki nyomorult."

"Úgy tűnik, mintha a civilizáció elkanyarodott volna a normalitástól. Valamit súlyosan elcsesztünk, ennek a böjtje pedig még hátra van. Ez nem egy isteni büntetés, pusztán annyi, hogy a bolygó leráz bennünket magáról, mint egy bolhát. Mindezzel együtt én az armageddonnak, ha úgy tetszik, inkább örülök, mint bánkódom felette. Megérdemeljük. Ez ilyen. Ha elindítasz egy pofont, az visszajön."

Szerelem van, fájdalom van

Hajós azzal csapja le a gondolatmenetet, hogy minden kultúrának volt "end pánikja" (ezek közül a legtöbb valóban el is pusztult), szerinte mégsem arról kéne énekelniük, hogy lesz valaminek vége időről időre, hanem hogy mi az, ami az elmúlás közben is megmarad. "Szerelem van, fájdalom van, öröm van. És igen, nyomorultak vagyunk, annak is születünk, de ezt hívják úgy, hogy ember."

Stiller Ákos

"Mi mindig arról énekeltünk, ami minket foglalkoztatott. Amikor a pina meg a pia érdekelt, akkor arról, de akkor is furmányosan, nyelvtanilag helyesen és szórakoztatóan" – magyarázza Hajós, aki szerint egy zenekarnak az is feladata, hogy segítsen saját érzéseiket felismerni a hallgatóknak, és ezeket szebb szavakkal kifejezni, mint ahogy ők tudnák.

Az érzeteken túl az agyasságot is szeretik, vagyis ha egy zenekar közéleti témákat sem fél megpiszkálni. Hegyi szerint ennek nagyon nagy hagyománya van Magyarországon, és – ahogy fogalmaz - máig mérgezi a könnyűzenét. "A Kádár-rendszer vége felé több olyan lázadó zenekar volt, akik bátor dolgokat mertek mondani, muzsikálni viszont kevéssé tudtak. Ezt a hagyományt mégis lehetne folytatni, ez egy felvehető szál."

Hajós szigorúbb, ő egyáltalán nem kér a szakmaiatlanságból. "Amit mi ebből folytatni akartunk, az elsősorban az alkotói, a művészi és a színpadi hozzáállás. De ezeknek a zenekaroknak a 90 százaléka szakmailag tanítanivalóan rossz, csapnivaló, tehetségtelen zenészekből állt. Rossz akkordok, rossz ritmika, szanaszét csapkodás. Ennek volt egy korhangulata, de ez a stílusmáz, ami akkor igaz volt, ma már nem állja meg a helyét."

Kontroll

Kérdés, hol fér el a magyar zenei piacon ez a jazzy agyasság, és a szokatlanul önazonos és megérkezett, hétköznapi beszélgetés a zenén keresztül? Az Emil.Rulez!, melynek 2012-es, Gyere át című albumáról a kritika azt írja, megkomolyodtak, ma már színházi környezetbe és klubokba vágyik – finom, gusztusos helyeken szeretnének játszani, és semmilyen hatást nem akarnak gyakorolni a magyar könnyűzenére.

Az sem érdekli őket különösebben, más zenekarok mit csinálnak. Csak a dalok, a közönség, és az a megfoghatatlan jó, amit ebből gyúrni tudnak.

A "belehalunk művészetet" nevetségesnek tartják. Ahogy Hajós fogalmaz: "sikeresnek kell lenni, pénzt kell keresni, látszani kell, közben mégis próbálni kell visszaszerezni a kontrollt afelett, hogy mi történik velünk."

Érdemes volt leállni

Az irányítás fokozatos visszanyerése pedig arra is jó volt, hogy a szünet alatt mindketten kipróbálhatták magukat a zene más területein is. Hegyi kicsiknek, a Bíró Eszter-féle Képtelen Képes ABC szövegírójaként, Hajós pedig nagyobbaknak írt gyereklemezt.

Hajós dalszövegekkel szállt be a Radnóti Színház munkájába, van musical és filmes felkérésük is, és mindketten könyvet írnak őszre. Hegyi a Várandós apák könyvével, Hajós pedig a sok kiadó által hőn áhított celebkönyv helyett egy regénnyel jelentkezik. Akkor is, ha emiatt lesz, aki fanyalog majd.

Az Emil.Rulez! zenekart először a VOLT Fesztiválon láthatjuk viszont, július 4-én.