„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A ruhátlan férfitest ábrázolhatóságának tabuját, illetve kortárs ábrázolási lehetőségeit vizsgálja csaknem száz művész munkáin keresztül a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum szombattól látogatható kiállítása.
A linzi LENTOS Művészeti Múzeummal közösen létrehozott tárlat ötlete 2011-ben vetődött fel. A meztelen férfitest témáját a művészetelmélet már jól feldolgozta, az elképzelés elsőre mégis igen meghökkentőnek és provokatívnak tűnt – idézte fel Bencsik Barnabás, aki a kiállítás előkészületein igazgatói megbízatásának február 28-i lejártáig dolgozott.
A látogatókat a sztereotípiákról szeretné elgondolkodtatni, arról, hogyan változott meg a 20. század folyamán a férfi szerepe, képe a képzőművészetben. A budapesti kiállítás a korábbi, linzi verzióhoz képest - amely nem azonos a bécsi Leopold Museum hasonló című tárlatával -, hangsúlyosan szerepeltet közép-európai munkákat, a régió művészeit beemelve a témáról folytatott globális diskurzusba – hívta fel a figyelmet.
Turai Hedvig és Simon Kati, a budapesti kiállítás kurátorai elmondták: a ruhátlan női test ábrázolása általában nem okoz semmilyen megbotránkozást vagy meglepetést, ez azonban még ma sem igaz a férfiaktokra – ennek okait kívánták kutatni osztrák kurátortársaikkal, Sabine Felnnerrel, Elisabeth Nowak-Thallerrel és Stella Rollig-hal.
A kiállítás június 30-ig látogatható.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.