Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Először vetítették le a filmet az USA-ban, a helyszínen lévő kritikusok a két legnagyobb kategóriában meg is szavazták a legjobbnak.
A telluride-i filmfesztivál rangjáról már mi is többször írtunk – a coloradói, meghitt kis rendezvény többek közt arról híres, hogy itt tartották a premierjét több, későbbi Oscar-díjas filmnek, olyanoknak, mint a Gettómilliomos, A király beszéde, a 12 év rabszolgaság vagy a Birdman.
De a külföldi filmeknek is kedvez a fesztivál, itt mutatták be például A mások élete című német filmet, ami szintén az Oscarig menetelt, ez pedig jó előjel lehet az idei rendezvényen bemutatott, első amerikai vetítését letudó Saul fia számára is.
A helyszínen lévő Nemes Jeles László és Röhrig Géza láthatóan nagyon élvezte azt, hogy annak ellenére fordítottak nagy figyelmet a magyar filmre, hogy itt mutatkozott be számos hollywoodi nagyágyú új filmje, például a Danny Boyle által rendezett Steve Jobs, a Meryl Streep és Carey Mulligan főszereplésével készült A szüfrazsett, a Cate Blanchett és Rooney Mara közt szövődő leszbikus dráma, a Carol, a Johnny Depp-féle gengszterfilm, a Fekete mise vagy Michael Keaton idei tündöklése, az utóbbi 40 év legjobb újságírós filmjének nevezett Spotlight.
Bár Telluride-ban nem osztanak díjakat, az egyik legnépszerűbb filmes online lapnak számító Indiewire felkérte a kint tartózkodó kritikusokat, hogy válasszák meg a fesztivál legjobbjait a következő négy kategóriában: legjobb film, legjobb rendező, legjobb főszereplő és legjobb mellékszereplő.
A listák összesítése után kiderült, hogy a legjobb film és a legjobb rendező kategóriájában is a Saul fiát tartották a legjobbnak, az egyes kritikusok személyes listáit böngészgetve pedig azt is láthatjuk, hogy Röhrig Géza alakítását is többen jelölték legjobb főszereplőként.
A telluride-i filmfesztivál legjobbjai a kritikusok szerint:
Legjobb film
1. Saul fia
2. Spotlight
3. Steve Jobs
4. Anomalisa
5. 45 év, Beasts of No Nation (holtverseny)
Legjobb rendező
1. Nemes Jeles László (Saul fia)
2. Cary Fukunaga (Beasts of No Nation)
3. Todd Haynes (Carol)
4. Lenny Abrahamson (Room)
5. Charlie Kaufman és Duke Johnson (Anomalisa)
Legjobb főszereplő
1. Brie Larson (Room)
2. Michael Fassbender (Steve Jobs)
3. Charlotte Rampling (45 év)
4. Rooney Mara (Carol)
5. Cate Blanchett (Carol)
Legjobb mellékszereplő
1. Idris Elba (Beasts of No Nation)
2. Jacob Tremblay (Room)
3. Liev Schreiber (Spotlight)
4. Michael Keaton (Spotlight)
5. Mark Ruffalo (Spotlight)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.