A U2-rajongó Kinga már majdnem lemaradt álmai koncertjéről, ám aztán mégis összejött a találkozás Stockholmban. Sőt, színpadra is lépett.
hvg.hu
Kinga – barátjával, Andrással – eredetileg arra a szeptember 20-i stockholmi U2-koncertre utazott a svéd fővárosba, amit biztonsági kockázat miatt az utolsó pillanatban lefújtak a szervezők.
Akkor több száz embert nem engedtek be, a korán érkezőket pedig kikísérték a biztonságiak a stockholmi Globe Arenából. Meg nem erősített információk szerint a koncertre azért nem került sor, mert a rendőrök egy fegyveres bűncselekményt akartak ezzel megelőzni. A svéd Aftonbladet úgy tudja, a beengedésnél a biztonságiak beengedtek egy férfit, aki előtte felmutatta a pisztolyát. A férfi azt mondta az őröknek, hogy rendőr, csak elfelejtette a munkahelyén leadni a fegyverét – írta korábban az MTI.
A koncertet végül két nappal később, 22-én tartották meg, és Kingáék is Stockholmban tudtak maradni, így végül megnézhették a U2-t. Ám ez mind semmi. Kinga volt az, akit Bono a Mysterious Ways című szám alatt a színpadra invitált lassúzni.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.