Meghalt Juhász Ferenc költő

A költő otthonában, lányai és felesége körében halt meg szerda éjjel, kevéssel éjfél előtt. "Együtt voltunk a végén, és szerintem neki ez volt a legfontosabb, hogy a családja körében legyen. Abban a szerető közegben halt meg, amiben egész életében élt, ami az irodalmon kívül a legfontosabb volt a számára" – mondta Juhász Anna.

Felidézte, hogy állapota miatt édesapja már egy ideje nem nagyon beszélt, de a halála előtti napon megszólalt, csak annyit mondott: Tóth Árpád. "Annyira elképesztő dolog, hogy egy embernek akiben már alig van élet, akkor is az jár a fejében ami ő volt: a költészet. Különleges kegyelmi állapot, hogy ez megadatott neki" – tette hozzá.

Juhász Ferenc temetéséről később intézkednek, kérése szerint a Kerepesi temetőben, jó barátja, Ferenczy Béni közelében szeretnék örök nyugalomra helyezni.

Juhász Ferenc 1928-ban született Bián, az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Bicskén végezte. Apja elektroműszerésznek szánta, de édesanyja kérésére a budapesti, Márvány utcai Kereskedelmi Iskolába ment, majd 1946-ban a budapesti egyetem szanszkrit-magyar szakára iratkozott be, de tanulmányait egy év múlva megszakította édesapja betegsége miatt.

A József Attila Népi Kollégium tagjaként 1948-ban folytatta egyetemi tanulmányait, később a Hunnia Filmgyár dramaturgja lett, majd 1951-ig a Könyvhivatalban és az Írószövetség lektorátusában dolgozott, 1974-ig pedig a Szépirodalmi Kiadó szerkesztője volt. Közben 1963-ban bekapcsolódott az Új Írás című folyóirat szerkesztésébe, 1974 és 1991 között a lap főszerkesztője is volt, 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában.

Irodalmi pályafutása 1948-ban kezdődött, a Diárium című lap karácsonyi száma közölte első két versét. Első verseskötete, a Szárnyas csikó 1949-ben a Franklin Társulat kiadásában jelent meg, ezt Baumgarten-díjjal jutalmazták. A Sántha család című könyvéért 1950-ben József Attila-díjat, egy évvel később az Apám című elbeszélő költeményéért Kossuth-díjat kapott.

A költővel a 85. születésnapja alkalmából beszélgettünk a gyerekkoráról, fiatalságáról, Aczél Györgyről, a kortárs irodalomról, és barátjáról, Nagy Lászlóról.

Költészetének nyelvi forradalmát A tékozló ország című, 1954-ben napvilágot látott eposza hozta meg, amelyet 85. születésnapjára meglepetésként a Kossuth Kiadó új kiadásban is megjelentetett. 1965-től sorra jelentek meg kötetei, majd 1978 és 1980 között összes verseinek gyűjteményét is kiadták.

Legutóbbi kötete az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg 2007 óta írt versprózáiból A végtelen tükre címmel.

Verseit angolra, németre, finnre, svédre, olaszra, franciára, bolgárra és héberre is lefordították. Munkásságáért több rangos elismerést kapott: a József Attila-díjjal 1950-ben, a Kossuth-díjjal 1951-ben és 1973-ban tüntették ki, 1991-ben megkapta a Művészeti Alap Nagydíját, 1992-ben a Strugai Költői Esték Arany Koszorúját, 1993-ban Az Év Könyve Jutalmat.

Kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és a Prima Primissima Díjjal is, tavaly pedig beválasztották a Nemzet Művészei cím birtokosai közé.