Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Első évadának végéhez közeledik a nézőket megosztó komédiasorozat, a Tömény történelem, melyben erősen ittas hírességek, komikusok próbálják meg visszaadni a magyar történelem egy-egy mozzanatát - a történelmi hűség igénye nélkül. A műsort rendező-operatőr párosként jegyző Spáh-testvérek szerint nem szentekként, hanem emberként kéne tekinteni történelmi hőseinkre, és az sem segít, hogy álszent módon kezeljük az alkoholfogyasztást.

hvg.hu: Meglepődtek a Tömény történelem szélsőséges fogadtatásán?

Spáh Dávid: Vannak durva reakciók, de ebben szerintem semmi meglepő nincsen. Néhány éve talán meglepődtem volna, de most már nem. Arra emlékeztet engem ez kicsit, mint amikor a Monty Python Repülő Cirkuszának bizonyos részeiben olvasói leveleket olvastak fel, olyan szövegekkel, hogy kedves szerkesztőség ez egy rettenetesen buta jelenet, kérem vonják felelősségre az alkotókat stb.

Voltak pozitív kritikák is, de volt, hogy azzal hívtak: elütöttem-e egy bizonyos cikk (ez az írás épp a hvg.hu-n jelent meg) szerzőjének a kutyáját, mert akkora hisztit csapott a kritikus. A legfőbb probléma az volt, hogy sokan nem értették, vagy nem akarták érteni a műsor vagy a műfaj szándékait. Nyilván nem kell tetszenie mindenkinek ennek a típusú humornak, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy aki lehúzta, az legalább egyszer ne mosolyodott volna el a részek alatt. De azt is be kell látni, hogy nagyon nagy kudarcot vallottunk volna, ha ez nem lenne megosztó műsor.

Azt is elég szomorúnak tartom, hogy ma ez az egyetlen fikciós elemekkel kevert magyar történelemmel foglalkozó tévéműsor. El tudnánk itt képzelni egy Fekete Viperához hasonló sorozatot? Ezeket a műsorokat nem szabadna ennyire komolyan venni. Nem kell szeretni, csak ne csináljuk belőle politikai ügyet.

Spáh Károly:

Szerintem itthon nemcsak a részegséggel, hanem a történelemfelfogásunkkal is alapvető probléma van.

Egészen más közegben fut például az USA-ban ez a műsor. A mi történelmünk tele van tragikus eseményekkel, vereségekkel, megaláztatással szemben az amerikai, rövidebb, és részletesebben feldolgozott történelemképpel.

Mi, magyarok nagyon félünk beszélni bizonyos dolgokról, eseményekről, és félünk ezekhez hozzányúlni. Valakinél az veri ki a biztosítékot, hogy valakit nem csak komor, pátoszos arccal ábrázolunk.

Bob Odenkirk, a Breaking Bad, a Better Call Saul vagy a Fargo sztárja mesélőként az amerikai Drunk Historyban:

S. D.: Válasszuk ketté a történelem- és a részegség-témát. A történelemoktatásunk nagy hátránya, legalábbis emlékeim szerint, hogy minden fontosabb szereplő egyforma, nem tudunk különbséget tenni köztük, nem adnak az oktatásban karaktert a szereplőknek.

Mivel mindenkiről csak jót lehet írni-mondani, ezért mindenki ugyanolyan száraz figura. Ez azonban egyáltalán nem igaz, főleg ha megvizsgáljuk egy-egy ismertebb személyiség életútját.

Spáh Dávid
©

Nagyon fontos azt is leszögezni: ez nem történelmi műsor. A tömény történelemnek annyi köze van a magyar történelemhez, mint a Picasso kalandjainak  Picasso életútjához vagy a Gyalog-galoppnak a Kerekasztal lovagjaihoz. A lényeg annyi, hogy fogunk egy nevet és az attribútumait, és ezt egy jól, vagy közepesen felkészült ember tolmácsolja nekünk – sok alkoholos ital elfogyasztása után.

A fő probléma ebben, hogy annak ellenére, hogy mindenki tudja, Magyarországon sokat iszunk, és nagy hagyományokkal rendelkezünk a témában, rettenetesen prűdek vagyunk az üggyel kapcsolatban. Sokkal több a zugivó mint a nyíltan ivó. Nem problémaként, hanem bűnként kezeljük az alkoholfogyasztást. Amerikában (amit lehet így és úgy is értékelni) például senki sem palástolja a részegségét, sőt éppen ellenkezőleg. Igaz, emiatt nincs is igazán ivókultúrájuk.

hvg.hu: A műsor történelmi sztorizói is szemérmesek voltak?

S. D.: Még a legvagányabb mesélőink is nehezen engedték el magukat a kamera előtt. Pedig ittak rendesen. Amilyen mennyiségeket a képernyőre a részek elején kiírunk, azok a valós adatok. A magyar részegnek a leplezésben van a legnagyobb rutinja.

S. K.: Azért van, amikor inkább tömény, mint történelem a műsor. De szerintem akkor működik igazán a Tömény történelem, amikor mindkettő egyszerre. Azaz, amikor a poén mellett valamilyen történelmi tudást is ad a műsor.

hvg.hu: Ki volt, aki a leginkább meglepte önöket akár a mesélők, akár a színészek közül?

S. K.: Eckü nekem régi barátom, de azért az engem is meglepett, amit művelt. Afelől viszont nem volt kétségem hogy a Lakatos Márk mennyire jó lesz.  

hvg.hu: A részegen elmondott sztorik történetté gyúrása volt a készítés legnehezebb része?

S. D.: Ez egy olyan formátum, ami csak piramisként lehet felépíteni. Nem lehet előre eldönteni egy csomó mindent, csak segíteni lehet a mesélőknek. Van azért olyan felvett anyag, ahol nagyon sok mindent adtunk egy mesélő szájába, de volt ahol egyáltalán nem kellett beleszólnunk. Karcsi találta meg a megfelelő kifejezést arra, hogy kiket is kerestünk ebbe a műsorba: nekünk úgynevezett büfészínészek kellettek. A büfészínész lehet sportoló, zenész, vagy bárki, egy a lényeg: baromira jól tudjon sztorizni. Mindannyian ismerjük őket, hiszen ennek az embertípusnak azért elég nagy hagyományai vannak itthon.

©

S. K.: De volt azért egy külön kategória: Eckü.

S. D.: Ő áll a legközelebb az amerikai műsor filozófiájához. Ő egy nagyon értelmes, empatikus ember, de amikor berúgott, kocsisként ordított és káromkodott a kamera előtt. A Drunk History erről szól.

hvg.hu A mesélők szövegéből összegyúrt történeteket eljátszó-ordító-böfögő színészeknek a szájszinkronnal kellett a legjobban megküzdeniük?

S. K.: Sajnos időhiány miatt nem tudtunk annyi jelenetet felvenni, mint amennyi szöveg a rendelkezésünkre állt.  De szerencsére olyan színészekkel dolgoztunk, akik elképesztően felkészülten érkeztek a forgatásra, volt, aki egyből elkapta a szájszinkron lényegét, volt, akinek bele kellett jönnie. Kifejezetten jó hangulat volt végig a forgatáson, körbement a színészek között, hogy itt valami szokatlan őrültség készül.

Spáh Károly
©

S. D.: Én elsősorban azt vettem figyelembe, hogy akiknek nehezebben ment, azoknál nem erőltettük a dolgot. Ez a formátum, ez a játék amúgy is akkor működik a legjobban, ha egy-egy jelenetben nincs vágás, mert akkor ülnek igazán a poénok. Ha egy gyönyörű magas szőke nő egy nyíregyházi futballhuligán hangján szólal meg, az akkor üt igazán, ha nem mondatonként vesszük fel. A színészek azt élvezték a legjobban, hogy lehetett cizelláltnak lenni és közben ripacskodni, ahogy belefér.

S. K.: Amikor Rezes Judit megpróbálta leharapni a saját orrát Szent Margit szerepében, az annyira drámai pillanat volt, hogy az egész stáb elcsendesült. Végig az volt a célunk, hogy egy modern kosztümös tévésorozat minőségét hozzuk.

S. D.: Persze kötöttünk néha kompromisszumokat, amikor animációt használtunk, de például Farkas Bertalan űrutazásánál abszolút indokolt volt az animáció használata.

Tegyük hozzá azt is, hogy a magyar történelem a lovak története. Körülöttük forgott minden. Közelekedéstől az információáramlásig. De a mi esetünkben egyszerűen szóba se jöhetett forgatás igazi lovakkal, ezért kölcsönöztük a brit verzió nagy találmányát, a játéklovak használatát.

hvg.hu: Hosszú kihagyás után dolgoztak együtt, eddig miért kerülték a közös munkát?

S. D.: Eddig is segítettük egymást, voltak kisebb közös munkáink, de volt egy időszak, amikor ártott a családi életünknek, ha közösen dolgoztunk valamin.

©

S. K.: Most a Tömény történelem esetében viszont pont segített, hogy nagyon hasonló a humorunk, nem kellett felesleges köröket futnunk. Tudtuk, hogy a másik is viccesnek fogja találni, ha egy szexjelenetnél a kamera a kandallóra svenkel.

hvg.hu: Egyre több csatorna próbálkozik már itthon is saját gyártású sorozattal (HBO, RTL, Comedy) de még mindig sokszor külföldi liszensz alapján készülnek ezek a műsorok. Ez az állapot mikor változhat meg?

S. D.: Azt gondolom, hogy örömteli jelenleg maga a tény, hogy egyáltalán magyarításokat bevállalnak azok a csatornák, akik ismétlésekkel is simán elérnének egy fix nézőszámot. Az, hogy valami magyarítás, szerintem nem feltétlenül baj, de saját sztorik majd akkor jöhetnek, amikor már nem lesz félelem a megrendelőkben.

Szerintem nem is ezt az állapotot kellene először elérni itthon, hanem hogy mondjuk magyar ötletet valósítsanak meg külföldön. Mert ez lehet, hogy előbb fog megtörténni. Erre most nagyobb esélyt látok.

Nem vérzett el az RTL új sorozata, egész jó a Válótársak

A veszekedős-kibékülős Válótársakat még azoknak is érdemes bepróbálni, akiknek már herótjuk van Stohl Bucitól vagy unják Scherer Péter csetlő-botló figuráját, a sorozat szereplőgárdája ugyanis úgy, ahogy van, kiváló.

hvg.hu: Több magyar sorozatból például az Aranyéletből, a Válótársakból, az Egynyári kalandból indult vagy készül újabb évad, éreznek fejlődést ezek színvonalában?

S. K.: Szerintem az egy nagyon fontos pillanat volt, amikor az Aranyélet első évada elindult.

S. D.: De a burokrepedést ebben a közegben szerintem a Terápia idézte elő.

S. K.: Vagy az Átok, ha már a legelső fontos tévés produkciót keressük itthon.

S. D.: A nagy kérdés ezután az lesz, hogy aki először dob be egy új sorozatot Magyarországon, az mennyire fog tudni újat hozni. Belevág-e például valaki egy kosztümös drámába? Merünk-e beszélni a jövőről? Vagy csak a közelmúltról, amit most az Aranyélet csinál, még ha lehetne ebben bátrabb is. Vagy lesz-e fontos magyar vígjátéksorozat?

A nemrég a tévében leadott kisfilmemet, a Plattensee-t például Kovács M. Andrással közösen írtuk, és én azt egy sorozat pilotjának szántam, aminek önmagában is meg kell állni a helyét. Jó lenne például ezt a pilotkészítést itthon is alkalmazni néha , mert így rengeteg ötletről derülne ki élesben, hogy érdemes-e folytatni. Túl sok produkció már elvérzik egyetlen tesztelés előtt mondvacsinált okokból.

HBO-guru mondta el, mitől jók a magyar sorozatok

A magyar sorozatgyártás aranykorát éli, de az úttörő szerepet nem a nagy országos csatornák vállalták magukra, hanem a közép-európai régió saját gyártású sorozatiparában öt éve aktív HBO. A Terápia és a Társas játék sikerei után még nagyobbat robbant az Aranyélet, de máris előkészületben van egy újabb ígéretes hazai széria.

hvg.hu: Az mondjuk vicces volt, hogy még ön, rendezőként sem tudott róla, hogy hamarosan leadják a filmjét a tévében. Ennyire eldugják ezeket a kisfilmeket, tévéfilmeket?

Névjegy
Spáh Dávid és Károly a gyerekszínészkedés után a filmiparban helyzekedett el.
Dávid rendezőként a 2000-es években jelentkezett először kisjátékfilmekkel, majd első dokumetumfilmjét, a Miss Plastic- A Szikék szépét 2009-ben mutatták be. 2014-ben készült el életrajzi filmje Richter Gedeonról Nem tűntem el címmel.
Károly 2000-es évek elejétől dolgozik opertőrként, tévé- és rövifilmekben, ismertebb munkái közé tartozik Az ősz 17 pillanata és a Droszt.

S. D.: Azt gondolom, amikor odakapcsolsz a Petőfi TV-re, és élőben látsz több figurát az A38 vagy az Akvárium egyik vagy másik végén, annál mondjuk jobb lenne, ha ezt az időt kisfilmek vetítésére szánnák.

hvg.hu: Ha lesz második évad a Tömény történelemből, akkor min változtatnának?

S. K.: Akkor van értelme folytatni, ha az első évadot egy jó tesztnek fogjuk fel. Sokkal több felvett jelenet kellene, és vállalnunk kell merészebb történelmi témákat is.

S. D.: Valóban többet kell forgatnunk és fontos tanulság, hogy olyan sztorikat kell előszedni, amik egy „fun fact” köré épülnek. Amiket akkor sem biztos, hogy ismer az átlagember, ha erős négyes volt töriből. Ez az érdekességfaktor lényegesebb az érettségi tételszerűen többször feldolgozott, jól ismert történeteknél. Ilyen volt például Jedlik Ányos története az első évadban.

S. K.: Az például milyen lenne, ha megfordítanánk a felállást, és történészek részegednének le?

S. D.: Attól félek, az nagyon szomorú lenne.

hvg.hu Van már kívánságlistájuk a következő évadra?

S. D.: Mucsi Zoltánt sokan követelik a műsorba, teljesen érthető módon. De többen kérték Sebestyén Balázst, vagy Majkát is.

S. K.: Kern András is óriási lenne, mind mesélőként, mind színészként.

S. D.: Nekem gyerekkorom meghatározó élménye hallani Usztics Mátyást, ahogy sztorizik a rádióban. Ha félreteszünk minden politikát, szerintem ő kihagyhatatlan ebből a sorozatból.

S. K.: De például valószínűleg Fábry Sándor is remek sztorizó lenne.

A Tömény történelem első évadának záró epizódját december 12-én 22 órától vetíti a Comedy Central, de ismétlésekben meg lehet nézni a többi részt is.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Tavaly több áramot termeltek megújuló forrásból Európában, mint fosszilis tüzelőanyagokból

Tavaly több áramot termeltek megújuló forrásból Európában, mint fosszilis tüzelőanyagokból

Koronavírus: 500 alatt az új fertőzöttek száma, 89-en hunytak el

Koronavírus: 500 alatt az új fertőzöttek száma, 89-en hunytak el

Az NNK virológusa szerint nem kizárt, hogy a brit mutáció miatt módosítani kell a vakcinákon

Az NNK virológusa szerint nem kizárt, hogy a brit mutáció miatt módosítani kell a vakcinákon