Az, hogy az MR2-Petőfi Rádió, majd Petőfi Rádió nevű zenei-kulturális csatorna népszerűvé vált, új paradigmát alkotott, átalakította a hazai rádiós piacot, és nagy hatással volt a hazai zeneiparra és összességében a magyar popkultúrára, s népszerű is tudott maradni, sőt, az elmúlt években növelte is hallgatottságát, nyilvánvalóan feldobta a labdát. Tudniillik, hogy a Petőfi-brand jelenjen meg mozgóképes formában is, és jelentékeny sikerét, meg a hallgatói bázisát vigye át a ténfergő-tántorgó köztévébe. Jó kérdés, hogy ami működik a rádióban, az tud-e működni a televízióban.

Zárójeles téma, hogy a modern televíziós paradigmában (és egyáltalán: a kultúrában) a popkultúra (szűkebben értelmezve: a popzene) egyébként nem kizárólag ifjúsági kultúra, hanem korosztályokon átívelő tartalom, gondoljunk csak a brit Jools Holland Show-ra, vagy a különböző angolszász late night show-kra, ahol fontos és/vagy népszerű kortárs pop- és rockzenekarok és -előadók lépnek fel. De ez most mellékes.

Az, hogy a magyar közszolgálati televízióban nap mint nap lesz szó popzenéről, láthatunk koncerteket, bemutatkoznak új előadók, esetleg láthatunk úgynevezett fiatalokat és úgynevezett kulturális teljesítményeket, meg egyáltalán, találkozhatunk egy csomó olyan dologgal, amivel egyetlen televíziós csatornán sem, az, kétségtelen, jó hír. Az, amit tegnap este a Petőfi TV debütáló estéjén láttunk, már kevésbé megnyugtató.

A Petőfi TV persze még így is jobban teljesített, mint a katasztrofálisan rajtoló m1 – persze más kiindulópont propagandatévét csinálni és más (nyilván hálásabb feladat) zenéből és kortárs kultúrából összehozni valamit. És sose felejtsük el, mennyi pénzből. Elképesztően sokból.

Egy első, ráadásul ünnepnapi adásból természetesen nem lehet tökéletes következtetéseket levonni, de egy első adás az bizony névjegy.

Ami a legszembetűnőbb volt, az a pusztító modorosság és az erőltetettség. Úgy tűnt, hogy a Petőfi TV szerkesztői olyanok, mint Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe – a Petőfi TV tematikáját összeállítóknak március 15-én például mindenről Petőfi Sándor.

Ráadásul valami émelyítően édeskés, behízelgő, jófejkedő, erőltetetten fiatalosch és kényszeresen modernizáló, vagy inkább modernkedő kontextusban, ahol Sándor popsztár, trendszetter, hipszter, rapper, slammer. Batman, scatman – ja, bocs, ezek éppen nem.

Az pedig még kiábrándítóbb, hogy nem új tematikus elemekről van szó, hanem az immár évek óta tukmált, itt-ott már-már a nyolcvanas évekbeli Forradalmi Ifjúsági Napokat idéző "mai fiatal Petőfi" narratíváról lehúzott újabb bőrről. Az már nem is meglepő, hogy az elmúlt években elképesztően túltolt vers+hiphop-zsáner, meg a Petőfi Rádió által erősen tematizált hazai Coelho-hiphop is központi szerepet kapott az este során a modorosságot, egy-egy kivételtől eltekintve csúcsra járató Red Bull Pilvakerben. Semmi karc, semmi dörzs, semmi cutting edge.

Az sem egészen világos, hogy ki szerint menő dalszövegeket versként felolvasni. Nem menő, szörnyen modoros. S, hogy miért gondolja a Petőfi TV izgalmasnak és érvényesnek az MTV kilencvenes évekbeli kamerakezelését idéző eszközrángatást. Nem pontosan értem azt sem, hogy mit keres a Forma-1 ebben a műsorsávban.

S, kérem azt is magyarázza el nekem valaki, hogy vajon miért a leginkább a kereskedelmi tévék semmitmondó reggeli műsoraiból ismert, a közmédiába a Dal című műsorral zsilipelő Tatár Csilla az az ember, aki műsorvezetőként megszemélyesíti a mai izgalmas, előremutató és menő popkultúrát.

Persze, ha a Petőfi TV nem ebben utazik, akkor visszavontam a kérdést.