„A múltkor voltunk itt a feleségemmel is, ő is legyőzött több játékban” – lohasztja le a lelkesedésem Benedek Tibor, amikor kiderült, jobb teljesítményt értem el az evezőspadon, mint ő. A háromszoros olimpiai bajnok a Millenárison most nyílt kiállítás védnökeként mutatja be nekünk (két szakértő segítőm: két 11 éves fiú) a tárlatot.
Tulajdonképpen nem is kiállításról van szó, hanem egy interaktív sport-tematikájú élményparkról, vagy inkább egy speciális játszóházról.

Kattintson galériánkért!
Béres Márton
Mindig gyanúsak a túl nagy marketingkampánnyal beharangozott „gigatárlatok”, sokszor ugyanis nagy csalódást keltenek, miközben jól lehúzzák a családok pénztárcáját. Az sem volt túl jó ómen ezúttal, hogy The Champion a honlapján azzal büszkélkednek a szervezők, hogy korábbi produkcióikra hány jegy kelt el. (Ezek a korábbi produkciók: a nemrég bemutatott Gateway to Space és a Living Dinosaurs nemzetközi kiállítás, és a pop-show-musical, A Játékkészítő.)
Szóval némi szkepszissel csekkoltunk be a fiúkkal. A bejáratnál minden látogató kap egy karkötőt, ami rögzíti az adatait (becenév, súly – ezt ott helyben mérik le). A későbbi állomásokon ez a kütyü tárolja és összesíti majd az elért eredményeinket.
Az élménypark lényege ugyanis a kilenc úgynevezett ChampLab, ahol a látogató kipróbálhatja a reflexeit, állóképességét, súlypont-emelkedését, szem-kéz koordinációját, ügyességét, gyorsaságát stb. Eközben, ha figyelünk, a falakon megjelenített információkból az is kiderül, melyik sportághoz fontos az adott készség.

Kattintson galériánkért!
Béres Márton
Bár a kísérők segítenek abban, hogy kell működtetni a játékokat, nemigen okoz gondot egy mai gyereknek azok elindítása. Rögtön, nagy kedvvel, egymással versengve vetik alá magukat a próbáknak. Természetesen a legnagyobb élmény legyőzni a másikat, ennél még nagyobb, ha a szülőket is lepipálják. Vagy, mondjuk az olimpiai bajnokot: súlypontemelkedésben Benedek Tibor bizony alulmaradt. Mondjuk, a vízben nem is erre van szüksége…
A focista fiúk viszont örömmel fedezik fel például, hogy Ronaldo többek között abban kimagasló, hogy hatalmasat tud emelkedni.
A kevésbé sportosak (és a petyhüdt szülők) a tapping tesztben, vagy a reakcióidőt vizsgáló állomásban bízhatnak, ott nem kell sokat mozogni, talán itt versenytársaik lehetnek az örökmozgó gyerkőcöknek. Én mindenestre erős kezdés után már a negyedik állomásnál súlyos vereségre számíthattam, és még hátra volt például a futás.
Ha már bajnok ma sem lehetek, Benedek Tibort kérdezem a védnökségről. Mint mondja, örömmel vállalta a felkérést, egyébként közel ötven magyar olimpikon állt be a kiállítás mögé. Benedek szerint a ChampLab-ek nagy részét élsportolóként jól ismeri, ehhez hasonlókkal mérik és fejlesztik az ő készségeiket is.

Kattintson galériánkért!
Béres Márton
Közben a fiúkra már VR (virtuális valóság) szemüveg került, amellyel a magyar válogatott futballisták közé kerülnek, amint a Groupama Arénába vonulnak ki az Elefántcsontpart elleni meccsre. Alig lehet onnan elrángatni őket. Azzal sikerült, hogy fotózkodni lehet az életnagyságú Messi és Ronaldo figurákkal a Puskás-díj másolata mellett.
A megmérettetések közti pihenőt szolgálja még két különleges terem. Az egyik egy „száraz medence”, amelybe belépve alulról csodálhatjuk a plafonra vetített hatalmas mozgóképen, hogyan küzdenek a vízilabdások. Az egyik szereplő maga Benedek, ő is csak onnan ismeri fel magát, hogy emlékszik, piros fürdőnadrág volt rajta a felvétel idején.
A másik teremben a két teniszpályányi falra kivetített felvételektől eshet le az állunk. Egy ausztrál operatőr slow motion technikával készített képei futnak az óriás falon magyar olimpikonokról. Szinte fáj nézni is például, ahogy egy taekwondóst fejberúgnak, de lenyűgöző látvány az összes szuperlassított, különleges perspektívából felvett jelenet.
De vár még ránk több ChampLab, a futás, az evezés, a szem-kéz koordináció. Egyre gyűlnek a pontok, egyre nagyobb lemaradásban a szülők. (Szerencsére az evezés, azaz az anaerob fittness, mint már elbüszkélkedtem, elég jól sikerült. A futás számra pedig boruljon jótékony homály.)

Kattintson galériánkért!
Béres Márton
Van egy terem, ahol a sportolók egészséges táplálkozásról van szó – és ehhez kapcsolódik a játék is. Itt egy nagyon kis vitrin érinti a doppingszereket is - ez a téma lehetne sokkal hangsúlyosabb, hiszen ha már az élsportot népszerűsíti a kiállítás, teljesebb kép lenne, ha annak veszélyeiről is hallanának-látnának a látogatók.
A kiállítás támogatói között feltűnik a Budapes t2024 program is, de a főszervező, Illés Gabriella cáfolja, hogy az olimpiai kampány miatt fejlesztették ki a The Championt. Mint mondja, ettől teljesen függetlenül kezdtek el ötletelni az interaktív élményparkon, és csak később kereste meg őket az olimpiai pályázati csapat. Valószínű, hogy a következő hónapokban a Budapest 2024-hez kapcsolódó sajtótájékoztatókat szerveznek ide, különböző delegációkat is fogadnak majd.
Benedek Tibort megkérdeztük, mi a véleménye a magyarországi világversenyről, ő természetesen teljes mellszélességgel áll ki a pályázat mellet. Úgy véli, olimpiai bajnokként ez kutya kötelessége. Már a 2000-es években indult első olimpiai kezdeményezés mellé is odaállt anno. Arra a felvetésünkre, hogy nem biztos, hogy az ország elbír egy ekkora rendezvényt, azt mondja, a vizes vébé miatt annak központja már úgyis megépül, és a stadionok is állnak, a többi szükséges infrastrukturális beruházást pedig úgyis meg kellene csinálni.

Benedek Tibor
Béres Márton
A részletesebb vitába nem álltunk bele, csakúgy mint a kiállítás a dopping témába. Inkább felmentünk az utolsó terembe, ahol a fiúk újra VR szemüveget kaptak, és lefolytattak egy heves western-tűzpárbajt. Ennek már nem sok köze volt a sorthoz, de ennyi jutalom jár a megfáradt gyerekeknek nem?
És persze a fő jutalom a végén az oklevél, amely szerint sokkal több pontot szereztek a béna felnőtt kísérőnél. Az oklevélen azt is elolvashatták, hogy az eredményeik alapján melyik az a sportág, amelyben a képességeik szerint volna esélyük bajnoknak lenni.
A The Champion - A bajnok élménypark tehát igazi családi program, de baráti társasággal is érdemes ellátogatni. Már, ha bírja a pénztárca a hétközbeni 7900, hétvégi 9400 forintos családi jegyet, vagy a 2900/3600 forintos felnőtt, 2000/2400 forintos gyerekjegyet. (Érdemes böngészni a jegyárakat, kedvezményeket itt.)
Ha a szervezők figyelnek arra, hogy egyszerre ne legyen túl nagy tömeg a kiállítótérben, hogy ne kelljen sokat várni az egyes állomásoknál (egy-egy ChampLabnél egyszerre öten játszhatnak), akkor garantáltan nagy élmény lesz a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nem állítjuk, hogy sok mindent megtanulunk az élsportról, de hogy jól szórakozunk, az biztos.
A kiállítás a budapesti debütálás után nemzetközi karrierbe kezd, már most több országból van érdeklődés.