hvg.hu: Nagy budapesti koncertjei időnként az Arénában vannak, máskor a Kongresszusi Központban vagy a Müpában. Miért váltogatja a helyszínt?

Zorán: Egyrészt jólesik a változatosság, másrészt nem is lenne reális, ha az egymás utáni években az Arénát céloznám meg. Nem csak a tízezres közönség miatt, hanem azért sem, mert ez olyan fokú felkészüléssel jár, amit nem akarok évente a nyakamba akasztani. Az idei Aréna-koncert is már tavaly év vége óta folyamatosan foglalkoztat. A műsor megszerkesztése, a vendégek meghívása, a látvány kitalálása és sorolhatnám még, mivel jár egy ilyen koncert. Ezek a kisebb helyeken jóval egyszerűbb feladatok, mint az Aréna esetében.

hvg.hu: Ezeket mind ön tartja kézben? Nem tudja, vagy nem akarja delegálni a feladatokat?

Zorán: A legfontosabbat, a műsort mindig én rakom össze, hiszen én éneklem a dalokat, nekem kell kitalálnom, hogy milyen számokat játsszunk, hogy mi legyen az első és az utolsó dal, meg mindazt, ami e kettő között történni fog. Mondjuk úgy, az én feladatom a koncertek tartalmi részének összeállítása, de az, hogy mindez hallható és látható legyen, már a csapathoz tartozó profi szakemberek kezében van. Az utánunk jövő zenészgenerációk színrelépésével párhuzamosan már megjelentek a különböző részfeladatok szakemberei: a menedzserek, a rendezők, a látványtervezők stb. A mi generációnk viszont úgy nőtt bele ebbe a műfajba, hogy nulláról kellett mindent kitalálnunk – önképző műfaj volt ez eleinte, szőröstől-bőrőstől. A Metro Klubban, kezdés előtt, mi magunk állítottuk be a cuccot, felkapcsoltuk azt a néhány színpadi lámpát, aztán belevágtunk. De csak a kezdetek kezdeténél volt ez így, mert amikor már elszakadtunk a bölcsőnktől, a klubkörnyezettől, és elkezdtünk koncertezni, nem is működött volna az egész jobb berendezések és technikusok nélkül. Azóta már nekem is van menedzserem, rendezőm, hangmérnököm, fővilágosítóm stb., de az a bizonyos "végső szó" joga még mindig nálam van, és ez – mint azt azóta több életrajzi könyvből is megtudtam – a legnagyobb világsztároknál sincs másképp.

hvg.hu: A dalai általában kifejezetten intim dalok, figyelni kell a szövegre, és akár egy szál gitárral is megélnének. Nem épp akkora hodályba valók, mint egy aréna.

Zorán: Látszólag ez tényleg ellentmondásnak tűnhet. Vannak bandák, amelyek kifejezetten kemény zenét játszanak, de náluk is sokszor épp a balladisztikus, lírai dalok aratják a legnagyobb sikert. Azok valahogy elvarázsolják az embereket, a hely méretétől függetlenül. Nemrég voltam Bécsben Paul McCartney koncertjén, őrületes sikere volt a zúzósabb nótáknak is, de amikor megszólalt a Yesterday, akkor a legkeményebb macsók is könnyezni kezdtek. Szóval, az én arénás koncertjeimen nekem sem volt ezzel soha semmi gondom.

hvg.hu: Sok évtizede ugyanazokkal a szerzőkkel – Presser Gáborral és Sztevanovity Dusánnal – dolgozik, a zenésztársai szintén hosszú idő óta állandóak. Ez elég ritka a popzenében. Bevált csapaton ne változtass?

Zorán: Valóban – és nemcsak ebben a műfajban – eléggé jellemző, hogy összeállnak csapatok, aztán szétválnak és új felállással próbálkoznak. Sokszor nem haraggal válnak el, csak a kezdeti összhang idővel elmúlik, eltávolodnak egymástól az elképzelések. Minket Presser Gáborral sok minden összetart, de sosem boncolgattuk ennek okait, egyszerűen csak jól elvagyunk egymással. Persze, az egyáltalában nem mindegy, hogy úgy általában a világról – és benne a zenéről – elég hasonlóan gondolkodunk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy évtizedek óta ugyanaz az ember az egyik legjobb barátom és az ideális dalszerzőm is. A másik szerzőtárs pedig a testvérem, és ez egy olyan plusz, ami már önmagában is garantálja a hosszú távú közös munkát, de talán még ennél is fontosabb, hogy olyan rám szabott szövegeket ír, amelyeket teljes mellszélességgel fel tudok vállalni. És épp nemrég, amikor dalokat válogattam az októberi Aréna-koncertre, gondolkodtam el már sokadszor azon, hogy milyen időtállóak ezek a szövegek.

hvg.hu: A „langyos a sör, de nekünk így is jó”-hozzáállás ma pont olyan aktuális, mint amikor készült. A világ, az ország, mi magyarok nem változtunk volna semmit?

Zorán: Az Így is jó arról szólt a 70-es években, hogy megérdemeljük a sorsunkat, ha nekünk jó úgy minden, ahogy van, és nem teszünk ellene semmit. Valahogy mindig kényelmesebbnek érezzük ezt másokra hagyni. Rengeteg dalnál van az, hogy még mindig működik a szöveg, pedig régen íródott, de a megszületése idejében is olyan társadalomképet írt le, mint ami ma is körülvesz. Nagyon jó érzés, hogy olyan dalokat kaptam a szerzőktől, amiket ennyi éven keresztül hitelesen elő lehet adni. Dusán szövegei egyébként attól is olyan kortalanok, hogy rólunk, a sosem változó, gyarló emberekről szólnak. És mindenki úgy számol el a saját lelkiismeretével, ahogy jónak látja.

Hihetetlen módon tudjuk ismételgetni a történelmet, és nem tanulunk az előző generációk tapasztalataiból, sőt nem tanulunk a saját kárunkból sem.

hvg.hu: Szövegre írja a zenét Presser Gábor vagy előbb van a zene és arra készül a szöveg?

Zorán: Általában előbb van a zene, arra írja Dusán a szöveget. De van néhány kivétel is. A Kólónak például valahogy előkerült a szövege Dusán fiókjából, és arra írta Gábor a zenét, gyakorlatilag kiszaladt az ujjaiból néhány perc alatt.

hvg.hu: A szövegbe azért bele-beleszól?

Zorán: Nem igazán, mert nincs miért... Még a kezdeti időkben néha előfordult, hogy megpróbáltam szövegötleteket adni Dusánnak, de aztán hamar rájöttem, hogy ez nem jó módszer, mert megköti a fantáziáját. Enélkül is mindig olyan szövegeket kaptam, amelyekkel teljes mértékben azonosulni tudtam. Azt azért tudni kell, hogy Dusánnal már a 60-as évektől így dolgozunk, már a Metrónak is ő írta a szövegeket.

hvg.hu: Minden arénás koncerten vannak meglepetésvendégei. A legutóbbin többek között Majka és Curtis. Első látásra elég messze áll az ő világuk az önétől. A közös, Belehalok-produkciójuk viszont mára az egyik legkeresettebb dal lett a Zorán-oldalakon is.

Zorán: Igazából mindig is utáltam a szigorú műfaji megkülönböztetéseket. Ezeket erőltetett, elitista, művi megközelítéseknek gondoltam, – én a műfajok közötti átjárhatóságban hiszek. Majkával mi ezt az áthidalást egy közösen előadott dalommal oldottuk meg: az említett arénás koncerten elkezdtük játszani az Amikor eljöttél című számot, majd egy ponton bejött Majka és – a dal ritmusában – elrappelte az erre az alkalomra megírt 16 sornyi saját szövegét. Aztán már közösen folytattuk a dalt, mintha mi sem történt volna. A közönség először ájuldozott jobbra-balra, de utána ovációs siker következett, amire még rájött a szintén közösen előadott Belehalok c. Majka-szám.

hvg.hu: Hogy ilyen vendégeket hívjon, az azt is feltételezi, hogy ismeri a kortárs magyar könnyűzenei életet, a fiatalokat is. Követi a könnyűzenei trendeket?

Zorán: Persze, nagyon sok előadót kedvelek a következő vagy az azutáni generációból is. De az sosem jutna eszembe, hogy azért hívjak új neveket, hogy magamat fiatalítsam velük. Majkával kapcsolatban ez nem is volt szempont, inkább a kettőnk stílusa, műfaja állt elég távol egymástól. De hát erről szól a manapság sokszor emlegetett crossover, a műfajok kereszteződése. Általában ösztönösen megérzem, hogy valami működni fog, vagy sem. És ez eddig be is jött. A Belehalok című dal közös előadása pedig azóta tényleg nagyon keresett minden platformon. Amúgy annyira nem is kellett magam megerőszakolnom a rappeléssel, mert vannak nekem is nagyon sűrű szövegű, tempós dalaim, mint amilyen például a Nekem nem elég.

hvg.hu: Ismeri a Vad Fruttik zenekar Apám hitte-feldolgozását? Gyakorlatilag negatívba fordították az eredeti Dusán-szöveget.

Zorán: Persze, akkoriban nagyon sokan kérdezték, hogy Dusán meg én nem érezzük-e problémásnak ezt a feldolgozást. Mondtuk, hogy dehogy, hadd szóljon úgy, ahogy ma ők gondolják. Huszonévesen sok mindenben mi is szembementünk az előttünk járó generációkkal, de mi a szüleinkre – a XX. század első felében megélt nehéz, de karakánul viselt sorsuk miatt – csak tisztelettel tudtunk, tudunk gondolni.

hvg.hu: Az ön generációja volt az, ami ezt az új műfajt – nevezzük beatnek, rocknak, popnak – Magyarországon először művelte, és sokan mind a mai napig művelik. Sokan már temetik ezt, elüzletiesedettnek tartják, ami már nem az önmegvalósításról, a világmegváltásról, a művészetről szól, hanem kizárólag a pénzről. Ön hogy látja ezt?

Zorán: Az biztos, hogy ennek a zenének mára erős komponensévé vált a piaci szemlélet, de ebben a folyamatban van valami kivédhetetlen törvényszerűség, mert – a mondás szerint is – előbb-utóbb minden bohém álmodozónak valahogy el kell tartania a családját... Meg a tempó is annyira felgyorsult, hogy az újabb generációknak már nincs idejük az idealizmusra, csak a gyors siker a siker. Meg azért lássuk be: ennek a piaci szemléletnek pozitív hozadékai is vannak. Ma már hihetetlenül magas színvonalú produkciók turnézzák végig a világot, a koncertezés virágkorát éli, a sportcsarnokok hetente telnek meg. Valóban, ebben a közegben – bármennyire is sajnálatos – az önmegvalósítás, a világmegváltás anakronisztikussá vált. De az összkép azért ennél mégiscsak árnyaltabb, a zenélés ma sem csak erről szól. A Rolling Stones vagy Paul McCartney – és még nagyon sok más kortársam nevét is említhetném –, nyilvánvalóan már rég nem csak a pénzért játszanak, és a magam példáján is tudom, hogy ez sosem volt másképp. A színpad egy csodálatos, varázslatos hely, jobban behúz, mint bármilyen kábítószer. Persze a menedzserek, producerek számára nyilván fontos vagy talán a legfontosabb, hogy rentábilis legyen minden produkció, sőt...

hvg.hu: A popzene átalakulásában van még két nagy csavar. Az egyik a technikai fejlődés, az adathordozók fejlődése, aminek a végén az internet gyakorlatilag megölte például az album műfaját. Például lesz még új Zorán-album?

Zorán: Valóban, úgy tűnik, már nem érdemes ilyen albumokban gondolkodni. Vannak új számaink, a koncerteken már játszunk is kettőt, lehet, hogy ha még lesz kettő, akkor kiadhatunk egy EP-t. De egy amolyan klasszikus, 10-12 számos album most nemigen lebeg a szemem előtt. Olyanon gondolkozom, hogy esetleg a mostani és az eddigi 11 Aréna-koncert anyagából egy válogatást össze lehetne állítani, de még nem tudom, lesz-e belőle valami.

hvg.hu: A másik kanyar a popzene történetében, hogy annak idején ez a műfaj szorosan kapcsolódott az 1968-as eseményekhez, ideológiákhoz, ma viszont a 68-as nemzedék eszméi sok helyen – így Magyarországon is –, mondjuk úgy, nem éppen trendik.

Zorán: Az egyik új számunknak az a címe, hogy Ez volt a dal, amit a koncerteken is játszunk. Ennek felvezető szövegében el szoktam mondani, hogy ez a 60-as évekről szól, ami az én generációm meghatározó évtizede volt sok szempontból. Ez a generáció biztos, hogy nem fogja azt mondani, hogy a 60-as éveket, úgy, ahogy van, felejtsük, mert már elmúlt az aktualitásuk. Sok tanulsága van ennek az időszaknak, ami átmenthető volna mára is. Valahol azt olvastam, hogy azért van egyre több baj a világban, mert egyre inkább távolodunk és felejtjük el a II. világháború előzményeit, okait, következményeit, tanulságait.

hvg.hu: Leonard Cohentől a Dire Straitsen át Stingig számos feldolgozást is énekel. Ebből született az Elszeretett dalok című albuma. Ez hogy működik? Megtetszik önnek egy dal, szól Dusánnak, hogy milyen jó lenne ezt magyarul énekelni? Aztán elkérik a szerzői jogokat, és ha megkapják, mehet?

Zorán: Nagyjából így, igen. És eddig mindenki engedélyezte is. Egyébként a magyar szövegeket visszafordítva angolra mindig el kell küldeni az eredeti előadónak. Sting válasza nagyon emlékezetes maradt, mert a Shape of My Heart Dusán-féle szövege (A körben) annyira tetszett neki, hogy lemondott a jogdíjáról.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: