A 13. században élt itáliai festő és mozaikművész, Cimabue Krisztus kigyúnyolását ábrázoló alkotása 24,180 millió euróért (nagyjából 8 milliárd forintért) kelt el vasárnap a Párizs közeli Senlis városában rendezett árverésen - közölte az Actéon aukciósház.
A leütési ár jutalékok nélkül elérte a 19,5 millió eurót - közölte az aukciósház, amelynek szakértői 4-6 millió euróra becsülték az oltárképtöredék értékét. Az ár "világcsúcsot jelent a primitív, 1500-as évek előtti műalkotások esetében" - tették hozzá.
Ez volt az első alkalom, hogy az olasz későgótika egyik legnagyobb művésze, a reneszánsz atyjának is nevezett Cimabue (1272-1302) alkotását árverésre vitték.
A 25,8 centiméterszer 20,3 centiméteres alkotás egy idős francia nő észak-franciaországi otthonából került elő.
A párizsi Eric Turquin Expertise cég szakértői szerint a festmény Cimabue egy 1280-ban készült sokszárnyú oltárképének a része lehet. A firenzei mester nyolc jelenetben festette meg Krisztus szenvedését és keresztre feszítését. Az oltárkép két másik jelenetét a londoni National Gallery, valamint a New York-i Frick-gyűjtemény őrzi.
A Cimabeu-képről az idős francia asszony és családja is azt hitte, hogy csak egy egyszerű ikon, mígnem idén júniusban egy helyi becsüs fel nem világosította őket a kép valódi értékéről. Később Eric Turquin is megerősítette a temperafestékkel készült, aláírás nélküli festmény eredetiségét.
Az infravörös fénnyel végzett vizsgálat kimutatta, hogy "a festményt kétséget kizáróan ugyanaz a kéz készítette", mint a Cimabuénak tulajdonított többi ismert alkotást. Turquin szerint a három panelen hasonló mintázatban futnak a fapusztító lárvák több száz éves járatai és mindhárom kép ugyanolyan nyárfatáblára készült.