Kertész Imre nem akar többé írni

Kertész Imre lezárta irodalmi munkásságát, nem kíván többet írni. A Berlinben élő Nobel-díjas magyar író erről a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy csütörtökön Berlinben megnyitják a Kertész Imre-archívumot.


Alföldi: "nem gondolom, hogy minden átpolitizált"

Bár a Nemzeti Színház közönségének harmadát már a fiatalabb korosztály adja, a jövő generáció színházi nevelését tartja a legfontosabb feladatnak az elkövetkező években is Alföldi Róbert igazgató, aki - újra pályázva a vezetői posztra - változatlanul társadalmi felelősséget vállaló színházat szeretne működtetni. A pályázathoz mintegy 160 támogató nyilatkozatot csatoltak Magyarországról és a világ legkülönbözőbb pontjairól.


Ebben a színházban volt először igazi villanyfény Európában

Nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepli megalakulásának 130. évfordulóját ezekben a napokban a brünni városi színház, Európa első, teljes mértékben villannyal megvilágított színháza. A morva város színházának utolsó kövét 1882. október végén helyezték el az épületen. A kő legértékesebb részét egy beépített Edison-izzó képezte, amikor akkor még nagyon ritka volt.


Sokat hozott a Warhol-kiárusítás

Több mint 17 millió dollárért kelt el Andy Warhol mintegy 350 műve - nyomatok és fotók - a Christie's aukciós ház New York-i árverésén.







Új lemezt ad ki az Edda

Inog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak.







A kanapé ördögei

Kanapén szörfözni veszélytelen tevékenységnek tűnik, de csak addig a pillanatig, amíg a Sofa Surfers kezébe veszi az irányítást. Lubickoljon osztrák bőrdeszkásokkal az Akváriumban.



Megvan Szinetár Dóra utódja?

Szinetár Dóra helyére szemelték ki az Operettszínházban Muri Enikőt, az X-Faktor egykori versenyzőjét - írja a Blikk.



Egy majdnem sikeres diáklázadás verziója

34 napig tartották megszállva a zágrábi egyetemet azok a hallgatók, akik nem akarták, hogy a horvát felsőoktatás fizetős legyen. A diákok mellé álltak professzorok is, akik részvevői voltak a legendás, 1971-es diákmegmozdulásoknak, de azóta sokan közülük a politikai rendszer szereplői lettek. Meddig mehetnek el a diákok követeléseik megfogalmazásában, és milyen esélyük van a hatalommal szemben? Interjú A blokád rendezőjével.