Szandi és férje pénteken visszautalta azt a pénzt, amelyet a fellépés nélkül otthagyott jótékonysági koncert után vettek fel - számolt be az énekesnő Facebook-oldalán. Arról írt, hogy ők előzetesen semmit sem tudtak arról, hogy jótékonysági célt szolgál a koncert, a szervezők pedig nem kötötték őket össze az alapítvánnyal, amelynek vezetőjét így csak hosszas internetes keresgélés után érte utol.
https://www.facebook.com/szandihivatalos/posts/pfbid02vGpid3QhMzfWWnsQt2G9mU9kNoV5iXyiHc8Zzu7my6U4XZE81C2bwH8TtqAoGzGLl
A bejegyzés szerint tisztázták az alapítvány elnökével, hogy mindketten félre lettek tájékoztatva. Szandiék és az alapítványt vezető Daniela vasárnap egy felvidéki koncertre tartva együtt meglátogatták a családot, akiknek a megsegítését szolgálta a koncert. "Rendkívül kedves emberek akik nagyon rossz körülmények között élnek és komoly segítségre szorulnak" - írta róluk Szandi.
Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól akiket ezzel megbántottunk.
- kért elnézést az énekesnő a történtekért, valamint hozzátette azt is, hogy reméli, hogy lesz még lehetősége kárpótolni az érintetteket, "mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése" - írta Szandi az eset kapcsán.
Mint arról beszámoltunk, Szandi egy szlovákiai, Madarban rendezett jótékonysági koncerten lépett volna fel, de amikor férjével látták, hogy milyen kevesen vannak a helyszínen, távoztak, a pénzt a koncertért azonban felvették. Később már jelezte az énekesnő és férje, hogy visszafizetnék az elmaradt koncertért kapott pénzt.