Ez az első fesztiválom, eddig nagyon élvezem! És nagyon várom a Kispál és a Borzot, az a kedvenc zenekarom
– lelkendezett csütörtök reggel az orfűi bolt előtti egy 19 éves fiú, a padon reggelizni mellé telepedő ötvenpluszosoknak, akiknek már egyáltalán nem ez az első (de évek óta ez a kedvenc) fesztiválja, és a Kispál az egyik legfontosabb zenekara. A fiú a szüleitől hallott először a Kispálról, de mint mondja, ma már rengeteg haverja jár (a mellesleg a fesztivál egyik alapítójaként is ismert) Lovasiék koncertjeire, az ő köreiben ez kifejezett divat lett. A fiú szüleinek a korcsoportjába tartozó reggelizőtársa pedig a Kispállal öregedtek meg, és eddig kifejezetten divatjamúltnak gondolták e rajongásukat.
Azért jut eszembe ez a generációkon átívelő párbeszéd, mert a 2008 óta működő Fishing on Orfű (FOO) többek között attól a legszerethetőbb magyar fesztivál, mert az orfűi kempingben abszolút természetes, hogy több generáció közösen bulizik az elsősorban a hazai alternatív zenekarok által elővezetett koncertekre. (Szerdán az első szürreális élményünk az volt, amikor még délután a Tudósok koncertjén tinitömegek és idősebb frakciók közösen kiabálták nevetve DrMáriás frontemberrel azt az igét, amit ide most nem írok le, de erősen van köze a szaporodáshoz.)
A képre kattintva galéria nyílik a Fishing on Orfű első napjáról:
A FOO melletti érvek közé felírhatjuk, hogy sosem akart nagyobbra növekedni, mint amennyit a hely (a hét színpad, a büfék, pihenőhelyek, vizeshelyiségek) kényelmesen elbír, nincsenek bántó szponzori hirdetések, de kifejezetten jó minőségű és nagyjából megfizethető áru italokhoz, ételekhez lehet jutni. De főleg azt, hogy végigsétálva a kempingen mindenütt csak mosolygós emberekbe lehet botlani.
Korábban a többi zenei fesztiválnál kissé idősebbnek számított itt az alapkorosztály, de évről évre nagyobb arányban találják meg a fiatalok. A bérlet- és jegyeladásokkal sincs gond, minden évben kitehetik a telt ház táblát, és ez önmagában nagy szó a mai, fesztiválbezárós időkben. És, mint a fiatal reggeliző barátunktól tudjuk: az Z generáció éppúgy szereti a szülei korosztálya sztárjait, mint a sajátjait.
Az idei nyitó napon rögtön egy különleges koncert tűnt a húzónévnek. Az 1995-ben alakult, de 2015-ben megszűnt Heaven Street Seven (HS7) koncerezett a fő időben a nagyszínpadon. (A fő színpad nevét egyébként – megható módon – az év elején elhunyt Kispál-dobos Bräutigam Gábor becézett alakjáról, Bräutigam Ricsi Nagyszínpadnak nevezeték el.)
Bräutigam Ricsi Nagyszínpad
Fishing on Orfű / Kriza Márton
Itt lépett fel a feloszlása után másodszor, most néhány koncertre összeálló HS7. Meglepő (de lehet, hogy itt a FOO-n nem is annyira meglepő) módon a negyed 9-es kezdésre rengeteg fiatallal és persze az idősebbekkel együtt énekelhette el Szűcs Krisztián a Hol van az a krézi srác? című slágerüket. A HS7 rengeteg a magyar poptörténetből kitörölhetetlen dalt jegyez, egy ilyen újra-összeállás ezt mindig bizonyítja. Volt számos ezek közül, de most úgy döntöttek, hogy a programba beépítenek több kevéssé ismert, de a zenekar számára valamiért fontos számot is. Ezeknél viszont nem mindig tudott kapcsolódni a közönség, így elég hullámzó hőfokon zajlott a buli. Ha jött egy Dél-Amerika, Sajnálom vagy Ez a szerelem, azt óriási ováció, tánc és közös éneklés fogadta. Ha a kevéssé ismert dalok következtek, akkor viszont leült a buli, sőt többen a színpad elől is odébb álltak. A zenészek korrektül, pontosan lenyomták a műsort, de valahogy nem volt bennük igazi tűz. Az életmű kiváló dalai persze elvitték a koncertet, de nem volt az igazi.
A HS7 kocnertje a Fishing on Orfűn
Fishing on Orfű / Kriza Márton
Hogy mi hiányzott, az akkor derült ki leginkább, amikor a HS7 az egyszámos (!) ráadása után befejezte a bulit, és a szomszédos Csészényi Tér Nagyszínpadon belekezdett a Vad Fruttik. Likó Marciék olyan energiával nyomták, mintha az életük függne a koncerten, és ez az energia átsugárzott a tömegre is. Ez hiányzott a HS7 koncertről, és mellesleg nekünk a másik nagyszínpados, 30Y koncertjéről is. Az sem volt rossz – és zsúfolásig megtelt arra is a katlan –, de nem volt átütő erő.
Fishing on Orfű / Kriza Márton
Persze volt számos más koncert is szerdán, de egy rutinos fesztivállátogató tudja, le kell hogy mondjon bizonyos programokról azért, hogy pihenhessen, igyon egy jó kis fröccsöt, vagy egyen, mondjuk a Góré étterem tépett húsos szendvicséből, miközben vadidegenekkel tárgyalja ki a fesztivál sláger-ruhadarabjának számító, többek által is viselt „Vége van ennek nagyon, kicsi csillag” – Kispál-idézetet mutató póló üzenetét, amin természetesen a „VÉGE VAN KICSI” szavak lettek kiemelve.
A tudjukminek vége van. A tavalyi FOO-n még egy másik országvezetés próbált itt a kampánykirakatnak szánt rendőri fellépéssel fellépni a vélt drogoshordák ellen. (Jelentjük, idén nem voltak kutyásrendőrök, nem zaklatták a fiatalokat razziákkal, de a közönség – ránézésre – nem volt jobban droggal fertőzött, mint egy átlagos DPK-gyűlés.)
De ezt a kellemetlen epizódot felejtsük is el.
Viszont, ha az ország hangulata csak picit közelítené meg a FOO alaphangulatát, akkor egy sokkal jobb ország lenne. Egyelőre ehhez Orfűre kell utazni a következő napokban.
Nyitókép: Fishing on Orfű / Kriza Márton
