A Hodorkovszkij-perrel nincs vége az oligarchák korának

Korántsem biztos, hogy Oroszországban leáldozott az oligarchák hatalma Mihail Hodorkovszkij-perével – mondta a hvg.hu-nak Gereben Ágnes, az ELTE Művelődéstörténet Tanszékének oktatója, Oroszország-kutató. Még azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy az elítélt volt milliárdos szerepet kap a 2008-as választásokon.


Vihar és káosz a Glastonbury fesztiválon

Százezres közönség várta az angliai glastonbury rockfesztivál nyitókoncertjét, de rögtön az első nap eseményei elmaradtak, mert hatalmas vihar és annak nyomán áramszünet sújtotta Európa legnagyobb könnyűzenei eseményét.


Előz a Galaxis

A Madagaszkárt, a Star Wars-t és a Sin City-t is megelőzte a Galaxis útikalauz stopposoknak a maga 38 és félezer nézőjével. Kultuszfilmek az élen, miközben tombol a nyár s azt várnánk, könnyed nyári huncutságok uralják a toplistát. Összesen több mint 224 ezer néző és 111 milliós bevétel a fővárosi mozikban.


Bozóki a Krisna-völgybe látogatott

A Krisna-tudatú hívők által Somogyvámoson alapított biofarmmal és kulturális központtal ismerkedett Bozóki András kulturális miniszter pénteken.





Reuters & Fleet Street: élt 66 évet

A világ legnagyobb hírügynökségei közé tartozó Reuters PLC kivonulásával elesett az utolsó bástyája is a brit sajtóbirodalomnak, amelyet évszázadokon át egyetlen név jellemzett: a Fleet Street.


A francia ORTT is kiosztott két tévét

A CSA, a magyar rádió- és tévéadások fölött őrködő ORTT francia megfelelője nyilvánosan figyelmeztette a TF1 és az M6 magántévéket, mert egy-egy adásukban a testület véleménye szerint "a kínvallatást" dicsőítették, illetve "sokkolhatták a gyerekeket".


Forró szék: filmajánló júliusra

A WAN2 magazin stábja szemügyre vette a június-júliusi filmkínálatot. Ajánlók - persze kritikai megjegyzésekkel fűszerezve. Nyári kínálat, de koránt sem uborkaszezon, az igazi mozimániások a vízpart helyett is a vetítőtermet választják.


Főszerkesztőt vált a Napi Ász

L. Kelemen Gábor lett a Napi Ász című lap főszerkesztője, miután elődjének, Riskó Gézának megszűnt a szerződése - közölte az újság kiadója.





Reklám a gyilkos villamoson

Bocsánatot kért a nagyközönségtől a prágai villamosokat üzemeltető társaság, miután egy gázoló járművét a következő sokkoló hirdetéssel állította forgalomba: "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz".


IFPI: minden harmadik eladott CD hamisítvány

A lemezkiadók iparszövetsége, az IFPI szerint a világban eladott minden harmadik zenei CD hamisítvány. Sok országban haladja meg az illegális forgalom a legális paici eladásokat.


Haláli művek

Hajas Tibort a performanszművészet legradikálisabb magyarországi képviselőjének mondják. A nyár végéig látható budapesti kiállítása kapcsán érdemes felidézni, hogy az általa űzött műfaj egykor sokkszerűen hatott, elemei azonban ma már a fősodron kívüli színházak vagy akár tévéshow-k retteneteivé szelídültek.


Többen nézték a hat köröző versenyautót, mint Asterixet

Váratlan sikert könyvelhetett el a Forma-1-es sportág vasárnap este; bár a Michelin gumiabroncsokat használó csapatok a versenyt bojkottálták, az induló hat versenyautó körözése így is több embert érdekelt az RTL Klubon, mint a konkurens kereskedelmi csatornán sugárzott Asterix és Obelix – A Kleopátra-küldetés című mozifilm. Az év 24. hetének az AGB Hungary által mért nézettségi adatait olvashatják.


Váltás az MTI-nél

Július 15-én radikális személycserék lesznek az MTI Felügyelő Bizottságában és a Tulajdonosi Tanácsadó Testületben. Lejárnak ugyanis a négy évre szóló kinevezések.


Jövőre indul a visegrádi négyek közös tévéje

A tervek szerint a visegrádi négyek közép-európai kulturális televíziója, a V4 TV jövő év szeptemberében kezdené meg próbaadását, a négy ország közös csatornájának központja Lengyelországban lenne - közölte a Magyar Televízió szóvivője szerdán.