szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Előző cikkünkben már írtunk arról, hogy mely betegségek kezelésére fizették ki a legtöbb pénzt az egészségbiztosítási kasszából az elmúlt két évben. Most azt néztük meg, ténylegesen hány beteget takarnak a milliárdok, illetve mennyibe kerül átlagosan egy ember gyógyulása a társadalombiztosításnak. A legdrágább betegség a heveny szívizomelhalás lett, átlagosan ugyanis 352 ezer forint jutott egy beteg gyógyítására.

A fekvőbeteg és járóbeteg-ellátás keretében, bármilyen meglepő, de a combcsonttörés vezette a tízes listát 2010-ben, a majdnem 13 milliárdos költéssel, ennyit fizettek ki ugyanis az Egészségbiztosítási Alapból az érintett betegek műtéteire, illetve kezelésére. Az elsőre igencsak soknak tűnő pénzt közel 72 ezer beteg kezelése emésztette fel, átlagosan pedig 180 ezer forint jutott egy betegre, igaz a valóság ennél árnyaltabb, hiszen más költsége van a fekvőbeteg, és más járóbeteg-ellátásnak, s az adott évben a járóbeteg-ellátás volt túlsúlyba. Egy évvel korábban, azaz 2009-ben a combcsonttörés csak a negyedik lett a képzeletbeli listán, akkor 10,6 milliárdot emésztett fel a főleg idős korban gyakori baleset ellátása. Annak ellenére, hogy jóval több beteget, több mint 120 ezret láttak el, igaz csak átlag 88 ezer forintért betegenként – tudtuk meg az OEP sajtóirodájától.

Túry Gergely

Az elmúlt évben az egyik legrettegett betegség, a mellrák volt a második legköltségesebb betegség, 2010-ben alig volt kevesebb a combcsonttörésre elköltött pénznél, míg az azt megelőző évben a 14 milliárdot is meghaladta az emlő rosszindulatú daganatainak kezelésére elköltött összeg, s ezzel az első helyen végzett 2009-ben. Ekkor több mint 260 ezer beteget kezeltek, míg tavaly alig pár ezerrel volt kevesebb ez a szám, mindkét évben átlagosan 50 ezer forint jutott egy főre.

Szintén sokat költöttünk az agyi infarktus, azaz a stroke gyógyítására, 2010-ben közel 12 milliárd forintba került a több mint 164 ezer beteg ellátása a társadalombiztosításnak, míg 2009-ben "csak" az ötödik helyezést érte le az alig több mint 10 milliárdos kerettel, de több, 223 ezer beteget gyógyítottak ebből a pénzből, átlag 45 ezer forintért.

A negyedik helyet a heveny szívizomelhalás szerezte meg 11,2 milliárddal 2010-ben, előző évben pedig második helyen szerepelt közel négyszáz millióval többel. Ezért az összegért mindössze 32 ezer embert láttak el 2010-ben, míg azt megelőzően több mint 51 ezer embert. Kétségkívül súlyos állapotról van szó, a szívizominfarktusként ismert betegség azt jelenti, hogy a szívizom egy része elhal. Egy beteg mintegy 352 ezer forintjába került az államnak, ezzel a tízes lista legdrágább betegsége lett, ha a fejenkénti átlagot nézzük.

Szinte hasonló összeget igényelt az ötödik helyen álló, a főleg idősebb korban kialakuló atherosclerosis, azaz az érelmeszesedés gyógyítása is (2009-ben azonban nem szerepelt a tízes listában). A több mint 11 milliárd forintot 166 ezer beteg után – fejenként 67 ezer forintot – fizette ki a társadalombiztosítás. Hasonlóan szívbetegség végzett a hatodik helyen – közel 11 milliárddal és több mint 314 ezer beteggel, átlagosan 34 ezer forinttal esetenként –, mégpedig az idült ischaemiás szívbetegség. Es sem szerepelt az első tíz között az előző évben. A hetedik helyen az angina pectorisként emelgetett szívbetegség foglal helyet, alig meghaladva a 10 milliárd forintos költést. Ám 2009-ben a harmadik legnagyobb összeget felemésztő betegség volt, akkor közel 354 ezer beteg került kórházba ilyen bajjal, míg tavaly 276 ezer ilyen esetet láttak el. Átlagban pedig csupán 36 ezer forintba került egy beteg gyógyulása.

Fazekas István

Ezután következik a hörgő és a tüdő rosszindulatú daganata, 2010-ben 8,2 milliárdot meghaladó összeggel, míg ez 2009-ben közel 9,2 milliárdot vett ki a kasszából. Tavaly 98,5 ezer embert kezeltek ilyen rákos elváltozással, míg tavalyelőtt jóval többet, 138 ezret is meghaladó esetet regisztráltak, és 84 ezer forint jutott egy főre. A tüdőrákról már egy ideje tudjuk, hogy itthon a leggyakoribb daganatos megbetegedés, férfiaknál és nőknél egyaránt, kialakulásában pedig a dohányzásnak van a legnagyobb szerepe.

Az utolsó előtti helyen a szívelégtelenség végzett, szintén alig haladva meg a 8 milliárdot, 87,5 ezer fő gyógyítására költött el az állam, ám 2009-ben nem szerepelt az első tízben. Pedig számos szívbetegség vezethet szívelégtelenséghez. Utolsó helyen a tüdőgyulladás áll 274 ezer beteggel és 7,7 milliárdos, fejenként pedig 28 ezer forint kifizetéssel. 2009-ben pedig az öregkori szürkehályog (a szemlencse elszürkülése, a látásromlás és vakság leggyakoribb oka) szorította le 7,3 milliárddal, ebből a pénzből pedig 185 ezer beteget láttak el, fejnként 40 ezer forintból.

2009-ben az említetteken kívül két másik betegség is felkerült a listára. Az egyik a vastagbélrák, amely a költségeket illetően a hetedik helyen végzett, 9,1 milliárddal és 95 ezer – fejenként 96 ezer frointért – ellátott beteggel. A második leggyakoribb rosszindulatú elváltozás, évente egy kisebb városnyi ember halálát okozza. Helyet kaptak a képzeletbeli listán a perinatális szakban keletkező egyéb állapotok néven összefoglalt bajok is, ezek a születést követő első hat napban bekövetkezett állapotokat jelentik. Összesen több mint 8 milliárdot fizettek ki a 145 ezer érintett kezelésére - esetenként 56 ezer forintos áron - ilyen címen az Egészségbiztosítási Alapból.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kulcsár Hajnal (hvg.hu) Plázs

Tíz betegség, amely a legtöbbe került az országnak

Már a kormány is azt igyekszik tudatosítani bennünk, hogy nem tékozolhatjuk el felelőtlenül az egészségünket, a gyógyításnak ugyanis ára van. De mely betegségek orvoslása kerül a legtöbbe a társadalombiztosításnak? A kérdés megválaszolására megnéztük, hogy az elmúlt két évben mely betegségek kezelésére fizették ki a legtöbb pénzt az egészségbiztosítási kasszából. Íme a képzeletbeli tízes lista.